Kelly Noonan Gores

HEAL - A gyógyító benned él

Egy lenyűgöző tudományos és spirituális olvasmányt tartasz a kezedben, mely azáltal, hogy feltárja az emberi test öngyógyító képességének titkait, örökre megváltoztatja a gyógyulásról alkotott elképzeléseidet! Egy-egy orvosi diagnózis hallatán sokan annyira megrémülünk, hogy automatikusan kiengedjük kezünkből az egészségünk és jó közérzetünk feletti irányítást. Megfeledkezünk róla, pedig pont ezekben a helyzetekben lenne a legnagyobb szükségünk rá, hogy tudatában legyünk testünk öngyógyító képességének, s annak, hogy mindenkori gondolataink, érzelmeink jelentős mértékben befolyásolják azt, hogyan épülhetünk fel a betegségeinkből és a sérüléseinkből. Ahogy a Heal című úttörőnek számító dokumentumfilm, Kelly Noonan Gores könyve is izgalmas, ám annál mélyebb utazásra invitálja olvasóját. Csodás gyógyulásokról olvashatunk, miközben olyan neves szakértők osztják meg velünk a legfrissebb tudományos kutatási eredményeket, és tapasztalataikat, mint Anthony William, Dr. Joe Dispenza, Marianne Williamson, Bruce Lipton, Deepak Chopra, Bernie Siegel. Teszik mindezt azzal az eltökélt szándékkal, hogy reményt és alternatívát nyújtsanak mindazok számára, akik krónikus betegségeikből szeretnének mihamarabb felgyógyulni. Bár a gyógyulás egy nagyon bonyolult és rendkívül egyéni folyamat, spontán módon, akár egyik pillanatról a másikra is megtörténhet. A betegségek érzelmi gyökereinek azonosításával felébreszthetjük a test öngyógyító képességeit. A Heal – A gyógyító benned él bebizonyítja, hogy a tudomány és a spiritualitás nem választhatók el egymástól, és arra sarkall mindenkit, hogy KEZDJÜK EL TUDATOSAN HASZNÁLNI A BENNÜNK REJLŐ TITOKZATOS GYÓGYÍTÓ ERŐT! KELLY NOONAN GORES a szórakoztatóiparban dolgozott húsz évig, majd 2012-ben váltott. Írni kezdett, és producerként és rendezőként megalapította független médiaprodukciós vállalatát, az Elevative Entertainmentet azzal a szándékkal, hogy olyan tudatosságnövelő tartalmakat gyártson, melyek inspirálják, és értékes tudással vértezik fel az embereket. A Healt legnagyobb szenvedélyének, és élete fő művének tekinti.

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 277
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 492 g
Méretek (Sz-M-H) 140-178-20
EAN 9789635070619
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Superman: Reménysugár - DC Legendák 4.
-10%
Matt de la Pena
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Vonzódás
-10%
Tracy Wolff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A kis medikus: Zűrzavar a véráramban 3. könyv / Veszélyes küldetés 4. könyv
-10%
Dietrich Grönemeyer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Nyúl Péter világa - Mesélj és játssz Péterrel! - Nyúl Péter világa
-10%
Beatrix Potter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Észak-Olaszország - Marco Polo - ÚJ TARTALOMMAL!
-10%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Confess - Vallomás
-10%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,21 €
Foglalkozások nagy könyve - Mi leszel, ha nagy leszel?
-10%
Natalia Gordienko
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A gyerek - Typotex Világirodalom
-10%
Kjersti Annesdatter Skomsvold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €