Richard Koch

A 80/20 elv - A Pareto-elv továbbfejlesztése

Richard Koch amerikai közgazdász, korunk egyik legtermékenyebb menedzsment írója. Nevéhez fűződik a 80/20 szabály, a korábbi Pareto-elv újraértelmezése és továbbfejlesztése. Több mint egy évszázada annak, hogy Pareto megfigyelte a ráfordítás és eredmény közötti állandóan fennálló aránytalanságot. A 80/20 elv szerint a munkánk eredményének 80 százaléka a ráfordított idő 20 százalékából keletkezik. Így ráfordításaink négyötöde gyakorlatilag haszontalan, és ez természetesen ellentétes azzal, amit elvárnánk. A 80/20 szabály kimondja, hogy létezik egy belső egyenlőtlenség az okozatok és az eredmények, a ráfordítás és a produktum, az erőfeszítés és a jutalom között. A 80/20 arányszám jó mércéje ennek az egyenlőtlenségnek. Az üzleti életben is sok példa igazolja: a termékek 20 százaléka hozza a bevételek 80 százalékát; a termékek vagy vevők 20 százalékának köszönhető a vállalatok és szervezetek profitjának 80 százaléka. A könyv abban új, hogy kiterjesztette a 80/20 elvet más területekre is. Felismeri az elv kettős, egymást kiegészítő természetét a hatékonyság fokozása és az életminőség javulása között. Segít azoknak, akik többet szeretnének kihozni az életükből, ki akarnak tűnni a tömegből és növelni akarják tevékenységük hatékonyságát. A könyv egymillió példányban kelt el, és 34 nyelvre fordították le.

Nyelv magyar
Kiadó Trivium Kiadó Ker. És Szolg. Bt.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 344
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 366 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-25
EAN 9786155732492
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A földrajz jövője - Hogyan változtatja meg világunkat a hatalom és a politika a világűrben?
-10%
Tim Marshall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Ki lakik itt? - Segíts a kis csigának új otthont találni!
-9%
Radka Píro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,74 €
Örökölt családminták - Félelmek, érzések és viselkedésminták, melyeket a tudtunkon kívül átvettünk (új kiadás)
-9%
Mark Wolynn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Agatha Raisin és a nagy veteményesviszály
-9%
M. C. Beaton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A mindenség illata - Elveszett kincsek nyomában 1.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A megváltó - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-9%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Zarah (4. kiadás)
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Érettségi témakörök vázlata biológiából közép- és emelt szinten - 2024-től érvényes
-9%
Juhász Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €