Linda Boström Knausgard

Isten hozott Amerikában

Egy háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak. Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel. Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék. Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain? Az Isten hozott Amerikában felkavaró, kegyetlen, katartikus erejű történet egy különleges kislányról, aki azzal az egyetlen eszközzel válaszol az őt sújtó traumákra, amely megmaradt neki: a hallgatással. A minimalizmusával mégis hatalmas érzelmi hatást elérő regényben összecsúszik a múlt és a jelen, az emlékek és a valóság, az élők és a holtak világa. Az olvasó döbbenten és borzongva figyeli, hogy a tizenegy éves gyerek a maga választotta csendben megtalálja-e az erőt, a léleknek azt a szabadságát, amellyel megszabadulhat sötét titkától, és újra visszatérhet az életbe, kijöhet a fényre. LINDA BOSTRÖM KNAUSGARD (1972–) svéd író és költő. Első regénye, a Helioskatastrofen (Héliosz-katasztrófa) elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Második regényét, az Isten hozott Amerikában címűt a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra jelölték. Saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ami Ellennel, a főszereplővel, a regény mégsem tekinthető önéletrajznak.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 136
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 276 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-20
EAN 9789634752295
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Marilyn Monroe és Hollywood csillagai
-9%
Claudia Beinert
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
a nap és az ő virágai
Rupi Kaur
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Country-Éden (Dare-völgy 1.) - Dare-völgy
-9%
Ava Miles
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Bloomsbury szerelmesei 1. - Virginia és az új idők
-9%
Stefanie H. Martin
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
A rendes lányok csendben sírnak
-11%
Durica Katarina
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,90 €
16,83 €
Hogyan legyél igazi focista
-9%
Peter Crouch
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,74 €
Én Elton John (kemény)
-9%
Elton John
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Lionel Messi és az Élet Művészete
-9%
Andy West
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €