Bajomi-Lázár Péter

A patrónusi-kliensi médiarendszer - Magyarország 2010-2018

A médiarendszerben végbemenő változások rendszerint a politikai rendszerben végbemenő változásokat követik és tükrözik. Így történt ez Magyarországon is, ahol a 2010-es országgyűlési választások során kétharmados mandátumtöbbséget szerző Fidesz–KDNP pártszövetség hatalomra kerülése után azonnal nekilátott a médialátkép gyökeres újrarajzolásának. A Reporters Without Borders nevű szervezet szerint a sajtószabadság terén Magyarország 2010-ben még a világrangsor 23. helyén állt, 2018-ra azonban a 73. helyre csúszott vissza, azaz időközben ötven ország előzte meg. Ugyanebben az időszakban a Freedom House a magyar sajtót a „szabad” kategóriából a „részben szabad” kategóriába sorolta át. A kormánypártok a média jó részének gyarmatosításával és propagandacélokra való fordításával az évtized második felére ideológiai hegemóniát vívtak ki maguknak. A pártrendszerben kialakuló „centrális erőtér” immár a médiarendszerben is kialakult. Az ebben a kötetben összegyűjtött írások a média feletti informális politikai ellenőrzés kialakulását, az így létrejövő patrónusi-kliensi médiarendszer működését dokumentálják – különböző perspektívákból, az összehasonlító médiaelemzés (media systems theory) eszközeivel.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Napvilág Kiadó Kft..
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 220
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9789633380444
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Határtalan keretek
-11%
Moldován András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,20 €
22,43 €
Király Gábor Nemzetközi kapusiskola
-11%
K1RALYSPORT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Az altatástól a szexedukációig  0–9 éves korig
Szél Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Darwin - A Beagle fedélzetén
-11%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
13,98 €
Az agy 24 órája - Utazás a tudatunkon innen es túl
-11%
Susan Greenfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Slovensko - španielsky hovorník - 2. vydanie
-8%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,90 €
9,11 €
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
-11%
Andrei Dósa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
A magyar négyes fogat - Ostorhegyes, Rudas, Nyerges, Gyeplős
-11%
Vida József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
43,75 €