Mitrovits Miklós

Tiltott kapcsolat - Lengyel-magyar ellenzéki együttműködés 1976- 1989 - Modern magyar történelem

„Lengyel, magyar, két jó barát” – tartja az ismert mondás, amelyet 1981-ben még a Kontroll Csoport is megénekelt. Mégis, mára szinte feledésbe merült, hogy a hetvenes évek második felétől kezdve e hagyományos baráti viszonyt a két ország ellenzéki mozgalmai ápolták leginkább. A Kádár-korszak politikai és kulturális ellenzékére a legjelentősebb külső hatást a lengyelországi események gyakorolták, a magyar ellenzék csodálva tekintett a bátor lengyelekre. Milyen tapasztalatokkal gazdagították a magyarok tevékenységét a lengyelek? Mikor és hogyan tanulta el tőlük a demokratikus ellenzék a szamizdatkészítés technikáit? Hogyan szerveztek balatoni tábort a szegény sorsú lengyel gyerekeknek? Milyen volt az 1980-ban megszülető Szolidaritás mozgalom magyarországi fogadtatása? Miért kezdett a Ludas Matyi című hetilap otromba lengyelvicceket közölni 1981-ben? Miként formálódtak a magyar ellenzék politikai céljai a lengyel katonai hatalomátvétel után? Mi volt a lengyelek számára az 1956-os magyar forradalom üzenete? És vajon milyen döntő lengyel hatások érték a rendszerváltás hajnalán megalakuló magyar politikai pártokat? Mitrovits Miklós könyve a fellelhető dokumentumok, a korabeli magyar és lengyel szamizdat kiadványok és az egykori aktív résztvevőkkel készített interjúk segítségével mutatja be, milyen volt a magyar–lengyel ellenzéki kapcsolatok féllegális vagy illegális formája. A hiánypótló kötet nem csupán a magyar ellenzék történetét helyezi új megvilágításba, de a rendszerváltás folyamatának jobb megértésében is segítségünkre lehet. MITROVITS MIKLÓS (1978) történész, polonista. Fő kutatási területe a második világháború utáni Közép-Európa és a magyar–lengyel kapcsolatok története. Legfontosabb művei: A remény hónapjai… A lengyel Szolidaritás és a szovjet politika, 1980–1981 (2010); Lengyel, magyar, két jó barát. A magyar–lengyel kapcsolatok dokumentumai, 1957–1987 (2014). Tevékenységéért 2014-ben megkapta a Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 304
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 396 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634752356
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Református énekeskönyv - Nagy méret
-11%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Autóval Spanyolországban - Kisebb utakon nagy élmények nyomában
-35%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
19,15 €
A Séf, a Tenger és a Kolbász - Mediterrán receptek, tengeri kalandok Mallorcáról
-10%
Weibel Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
Színház a város - A külvilágból csinálunk színpadot
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Szilveszter Tokióban
-10%
M. Z. Chapelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Túlműködő szorongás - Ötlépéses útmutató a belső pánik leküzdéséhez és a kiteljesedéshez
-10%
Dr. Lalitaa Suglani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A Homok Atyja - Almásy László titkos élete
-10%
Tari Tamás Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Különben magyar költő vagyok /Radnóti miklós levelezése i.
-10%
Bíró-Balogh Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: