Szendrey Júlia

Szendrey Júlia élete, naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása

Petőfi Sándor özvegye a rásütött hűtlenség billogával élte le rövid életét, megküzdve szerelme elvesztésén túl azzal a teherrel is, hogy bár nőként és családanyaként akart létezni, szembe kellett néznie a költőt istenítő magyar írótársadalom, a politikusok, és ugyanúgy a közemberek ítéletével. Nem is bírta sokáig, 39 évesen elhunyt. A Szendrey Júliát valóságos és teljes valójában bemutató könyv majd száz éve várja, hogy fellapozzák. Részleteket már kaptunk belőle, de hosszú időnek kellett eltelnie egy olyan új társadalom létrejöttéig, amelyben a romantikus hős bálványozásánál fontosabb a történelem racionális megközelítése, az igazság lehető legteljesebb feltárása. Szendrey Júlia naplóját önmagának írta. Felemelő érzés olvasni a sorait. De ez a könyv nemcsak az ő írásait, leveleit tárja elénk. Oldalain olyan eseménykrónikát, feljegyzéseket is olvashatunk, amelyekből Petőfi Sándor tragikus halálának körülményeit is megismerjük. Nem csoda, hogy ez a könyv nem került nyomdába ennyi éven át, hiszen a nagy költőt boldognak, élőnek akartuk tudni, akár a messzi Szibériában, nem pedig vérbe fagyva a csatamezőn. Júlia kálváriája nem Petőfi elvesztésével kezdődik, hanem a költő iránt fellobbanó szerelmével, hiszen szülei ellenezték a házasságot, de hite elég erős volt, hogy legyőzze a kételkedőket. Tudta, érezte: ők ketten rokonlelkek. Alig háromévnyi házasságot kapott cserébe, igaz, hírnevet is, aminek élete során csak a hátrányát érezte. Szerelme a későbbi megpróbáltatásokkal sem hunyt ki, ahogy Bethlen Margit grófnő gyönyörűen megfogalmazta: “hogyha Petőfi visszatérne a síri világból az özvegyi fátyolért, melyet szerelmese hűtlenül eldobott, nem találná fejfájára akasztva, mert Júlia, bár levette azt fejéről, a lelkét burkolta belé, és az azóta is ott van, elsötétítve körülötte a világot.”

Nyelv magyar
Kiadó Atlantic Press Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 384
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 145-210-25
EAN 9789635570003
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A bennem lévő nő
-25%
Britney Spears
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
17,21 €
Hungarian Gypsy Picture Book
BENCSIK GÁBOR
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,90 €
Csoda és Kósza - Ollé! Kártyajáték
-10%
Czigány Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Ess, eső, ess... - Népi mondókák /Leporelló
-10%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Mackónadrág /Játékos képességfejlesztő feladatok óvodásoknak
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Erdőmentők - Petőfi Sándorka kalandjai
-10%
Petri Lukács Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Ami nem öl meg - Szabadítsd fel az evolúció erejét a jeges víz, az extrém magasság és a környezeti kondicionálás révén!
-10%
Scott Carney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Közlekedj okosan! - Mit? Miért? Hogyan? (3. kiadás)
-10%
Angela Weinhold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €

Korábban megtekintett: