Deborah Feldman

Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert. Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán. Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse. Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 395
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 411 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-0
EAN 9789634330271
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szenvedő nők - Mítosz és gyógyítás egy férfiközpontú világban
-10%
Elinor Cleghorn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Egy hét a kisvakonddal
-10%
Zdenek Miler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Lingea light orosz társalgás /Velünk nem lesz elveszett
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Utazás a jövőbe - Hogyan változtatja meg a tudomány a jövő világát?
-10%
Moira Butterfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyilkolni könnyű /Puha (új kiadás)
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Love + Gelato - Firenzei nyár - Love + Gelato-sorozat 1. rész (filmes borító)
-10%
Jenna Evans Welch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kihívás elfogadva - Pónibarátság 4.
-12%
Victoria Eveleigh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,95 €
2,60 €