Corinne Michaels

Ne csak a testemre figyelj

„Szívmelengető és szexi.” – The Book Dutchesses „Egy csodálatos románc, az örökké tartó barátságok története, kihagyhatatlan könyv.” – Devney Perry, bestsellerszerző „Egyszerűen imádtam.” – Ana’s Attic „Letehetetlen, olykor szívdobogtatóan magával ragadó, szexi, romantikus és minden egyéb.” – Aestas Book Blog Az életem tökéletes volt – mígnem egy szörnyű tragédia kirántotta a talajt a lábam alól. A gyerekeim apa nélkül maradtak. Én férj és támasz nélkül. De ahelyett, hogy belesüppedtem volna a gyászba, a munkámba temetkeztem a Dovetail Enterprises nevű cégnél. Amikor megkaptam az előléptetést, és az ügyvezető igazgató jobbkeze lettem, úgy éreztem, épp erre volt szükségem. És pont az ellenkezőjét gondoltam, amikor a nyakamba varrták Milo Huxley-t mint asszisztenst. Ki nem állhatom. Arrogáns, felelőtlen és az állásomra pályázik. Ha ez még nem volna elég, mindemellett pokolian szexi és menő brit akcentusa van, amitől végképp nem bírok magammal. Köszönöm szépen, épp elég kiszámíthatatlan fordulat adódott már az életemben. Egy ideje azonban már kevesebbet veszekszünk és többet nevetünk. Mellettem áll, amikor senki más. És nem a külseje az egyetlen, amitől lázba jövök. Bárcsak tudnám, mit tegyek... A New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestseller listáinak állandó szereplője, Corinne Michaels egy varázslatos, szívmelengető és szexi történettel jelentkezik, amely megmutatja, hogyan képes egy nő összetartani az életét és a családját egy tragédia után, miközben a szívét sem zárja kalitkába.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 276 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-20
EAN 9786156067944
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Áttetsző viszonyok
-8%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,15 €
Dzsungel szafari
-8%
TKK lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,11 €
Társasjáték - Körvonal kids – kérdések gyerekeknek
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
31,10 €
A Hajadon (éldekorált)
-8%
Kate Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Belle Greene - Egy rendkívüli sors
-8%
Alexandra Lapierre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Koktél tűzijátékkal (éldekorált)
-8%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Kalligram folyóirat  - 2021 - május
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
BONCAHIER: Costa Azul - 50819
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: