Adam Gidwitz

Unikornismentő csapat - Sárkányok szökésben

Mito Fauna professzor vagyok, én alapítottam a kalandvágyók titkos klubját, az Unikornismentő csapatot. Mi vagyunk azok, akik védelmet nyújtunk a mítoszok és legendák lényeinek. Azonban az ellenfeleink erősek, nagy hatalmúak és kegyetlenek, így rettentően nagy szükségünk lenne szövetségesekre. Segítenél nekünk? Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kockára kell tenned az életedet? Csatlakoznál az Unikornismentőkhöz? Remélem, igen! A lényeknek szükségük van rád. A hatalmas, kék óceán túlpartján a baszkföldi hegyek között egy félelmetes sárkánynak nyoma veszett. Az unikornismentő-csapat az egyetlen, amely képes rá, hogy felkutassa és megmentse őt. Elliot és Uchenna – meg persze a kis Jersey Ördög – alig tértek még magukhoz az első kalandjukból Fauna professzorral, amikor a tanár egy újabb kéréssel áll eléjük. Csakhogy ezúttal át kell szelniük az óceánt, hogy egy eltűnt sárkány nyomába eredjenek. Ez a kaland nem várt veszélyeket tartogat, és ahogy követik a nyomokat, olyan titokra bukkannak, amire egyikük sem számított.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 192
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 328 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-21
EAN 9789634992141
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Zseblámpával - Az unikornisok nyomában
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Kicsikből NAGYOK - Pablo Picasso
María Isabel Sanchez Vegara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
Járművek földön, vizen, levegőben - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-11%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,68 €
Pitypang és a barátság - Pitypang és Lili
-11%
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Macibocs óvodába megy
-11%
Kiss Ottó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Kis felfedezők - Minden, ami dzsungel
-11%
Phoebe Jascourt (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Zseblámpával - A vikingek nyomában
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Barátaim, a macskák
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €

Korábban megtekintett: