Raffi Berg

Vörös-tenger búvárparadicsom - Egy üdülőhely a Moszad szolgálatában

Igaz történet, amely a Netflix Vörös-tenger búvárparadicsom című filmjét ihlette! Az 1980-as évek elején a szudáni tengerpart egyik elhagyatott zugában új luxusüdülő nyitotta meg kapuit. A világ minden tájáról odasereglettek a búvárkodni vágyók, és nem is sejtették, hogy a személyzetet valójában beépített ügynökökből áll, akik az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak dolgoznak. Az üdülőfalu kitűnő álcát nyújtott titkos akcióikhoz, amelyek egy példátlan hadművelet részét képezték. Ennek során menekülttáborokban sínylődő etiópiai zsidók ezreit csempészték ki az országból, és telepítették át Izraelbe. A Vörös-tenger búvárparadicsom e szigorúan titkos és gyakran rendkívül veszélyes akció teljes, mind ez idáig el nem beszélt, lebilincselő története. Az események hű tolmácsolására a küldetésben részt vevő ügynökök közreműködése, valamint a kötet utószavát jegyző egykori Moszad-igazgató, Efraim Halévi neve a garancia. „Az etióp zsidók Szudánból való kimenekítését célzó, csaknem egy évtizeden át tartó Moszad-akció igaz történetének hű elbeszélése méltó kezekbe került. Raffi Berget elismerés illeti, mert fáradhatatlan kutatómunkájának köszönhetően a nagyközönség mindeddig titokban tartott, kulcsfontosságú mozzanatokat ismerhet meg.” Efraim Halévi, a Moszad vezetője 1998 és 2002 között „Raffi Berg herkulesi erőfeszítéssel hiteles, alaposan dokumentált, ugyanakkor izgalmas és szenvedélyes olvasmánnyá formálta ezt az igen összetett és sokszínű történetet.” „Dani”, az akció műveleti parancsnoka RAFFI BERG 2013 óta a BBC News közel-keleti rovatának szerkesztője. Figyelmének középpontjában az izraeli események állnak, amelyekről békés és viharos időkben egyaránt részletesen tudósít. Mélyebb ismeretsége az országgal akkor kezdődött, amikor a diplomaszerzés előtt egy évet töltött el a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Az élmény későbbi pályája szempontjából meghatározónak bizonyult. Raffi Berg a Londoni Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát közép- és újkori történelemből, majd újságíróként végzett a Közép-Lancashire-i Egyetemen. Újságíróként először egy liverpooli rádiónál helyezkedett el 1993-ban. Később a televízióhoz, majd egy nemzetközi hírügynökséghez vezetett az útja.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 328
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634752462
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Alkímia
-9%
S. J. Parris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Tükörútvesztő
-9%
Nikolényi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Hamu
-9%
John Cure
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A tanítványok
-9%
Alex Michaelides
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Fojtogató titok
-30%
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
14,70 €
Apró irgalmak
-9%
Dennis Lehane
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,84 €
Gyilkos út
-9%
Simone St. James
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,65 €
14,25 €
Őrületbe kergetsz
-10%
Diana Hunt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €