Irodalmi szemle 3/2020

Az Irodalmi Szemle egy irodalmi és kritikai folyóirat. Sokáig a csehszlovákiai magyarság egyetlen magyar nyelvű irodalmi lapja volt, ez meghatározta tematikáját is, a magyar nemzeti kisebbség nemzeti és kulturális önismeretét segítette, s az irodalmi műfajok mellett a nyelvműveléssel, a néprajzzal, a történelemmel, a képző- és színházművészettel is foglalkozott. Figyelt a cseh és a szlovák irodalom értékeire, s kitekintett az anyaország és az egyetemes irodalom fő áramlataira. Jelenleg (2019) elsősorban kortárs irodalommal, kortárs és 20-21. századi irodalomtörténettel foglalkozik, de a korábbi korok irodalmára vonatkozó írásoknak is helyet ad. A folyóirat képanyagát kortárs képzőművészek munkáiból válogatják. A folyóirat az anyaországi és a környező országokban élő magyar íróknak, nyelvészeknek, műfordítóknak is biztosított és biztosít publikálási lehetőséget. Az orgánum egyik alapítója, s egyik szerkesztője (1958-1970) haláláig, Fábry Zoltán író, publicista, kritikus volt. Koncsol László irodalomkritikus 1966-1974-ig dolgozott a szerkesztőségben.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Madách
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 96
Kötés típusa papír - puhakötés
Súly (g) 181 g
Méretek (Sz-M-H) 165-230
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vadállatok anatómiai rajzai
-8%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,29 €
Az új jobb agyféltekés rajzolás /Munkafüzet
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Compendium of Acrylic Painting Techniques: 300 Tips, Techniques and Trade Secrets - Softcover
Gill Barron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Az emberi test kis művészeti anatómiája (új kiadás)
-8%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A ló művészeti anatómiája (magyar-angol-német nyelvű)
-8%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,89 €
Festők Világot formáló emberek
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Reök - Munkácsy levelek, 1865-1875
-8%
Reök György Aba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,28 €
Gróh István és a magyarországi középkori falfestmények dokumentálása
BUDAY PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,00 €