Fekete István

A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA (5. KIADÁS)

Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek. Az öt török vitéz megállt a magyar csapat előtt. A magyarok meglobogtatták süvegüket, és helyet adtak a törököknek, akik gyönyörködve nézték a magyar vitézek lovait. Most nem ellenségek voltak, csupán bajvívók, vitézek, bajtársak a végvári élet szépségeiben és mostohaságában. Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait. A kötet a Fekete István életművét bemutató sorozat tagja.

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2006
EAN 9789631181586
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Alex Suli - Alex bejárja a magyar nyelv világát
-10%
Oszoli-Pap Márta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Ismerd meg a kresz táblákat!
-10%
Kártyajáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,80 €
2,52 €
NAPOLI - SOKKAL TÖBB MINT MARADONA
-10%
B. VARGA ÁKOS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,45 €
13,01 €
Gyógynövények - Találd meg és használd fel!
-10%
Katrin Hecker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,20 €
8,28 €
Kis felfedezők - A kórházban
-10%
Catherine Ard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Kacatkák és a teknős gubanc
-10%
Sally Gardner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Kukucs Könyvek - Mi gurul itt?
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Alkímia - Az értelmetlennek tűnő ötletek meglepő ereje a márkaépítésben és azon túl
-10%
Rory Sutherland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €