Peter May

Vesztegzár

„Peter May az az író, akit a világ végére is követnék.” - New York Times 2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont - és a világot. De hiába nagyszerű a regény, hiába világhírű bestsellerszerző May - a kiadók sorra adták vissza a kéziratot. „Nem realisztikus.” „May túl messzire ment.” - Ilyen reakciókkal adtak kosarat a skót sztárszerzőnek. A Vesztegzár ma már - sajnos - realisztikus. 15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott. „A szerkesztők extrém kitalálmánynak, lehetetlenségnek nevezték a könyvemet, amelyben Londont le kell zárni egy láthatatlan ellenséggel, a vírussal folytatott harcban. Azt mondták, ez soha nem történhet meg. Pedig sok kutatást folytattam, és nekem nagyon is lehetségesnek tűnt” - nyilatkozta May. Honnan tudta Peter May másfél évtizede? Honnan látta a jövőt? 2005 jövőjét. És 2020-ét is. A könyv a magyar olvasókhoz lényegében az amerikai kiadással egy időben jut el. Peter May első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével.

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2020
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9786156122728
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Gyerekek, óvodák, iskolák (új kiadás)
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A szeretet bölcsője - A házasság mérföldkövei (új kiadás)
-10%
Böjte Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
A búcsúzó macska
-10%
Hiro Arikawa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Krónikák - Bibliai történetek
-10%
Szokács Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
 A nagy pisikönyv
Jakub Plachý
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Spirituális ÁBÉCÉ - Út a megvilágosodáshoz - 2. rész
-10%
dr. Svami Purna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Bármikor bármi
-10%
Lázár Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
LOGICO Piccolo: Anyanyelv: Hangoló - Hangolló (új kiadás)
-10%
Gáll Edina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €

Korábban megtekintett: