Matt Oldfield

Ibrahimovic - Focihősök 10.

„Amikor aztán a labda lepattant előtte, ő dropból rázúdította a baljával, ellőtte a kapus mellett, és kilyuggatta a hálót. Már csak a gólöröm volt hátra. Végigrohant a pályán, és azt kiáltotta: – BULI VAN!” A Malmö bevándorlók lakta, veszélyes külvárosában felcseperedő, bosnyák származású Zlatan Ibrahimović számára az egyetlen kitörési pontot a foci jelentette. A nehéz közeg azonban megalapozta a később már védjegyévé vált, bőséges önbizalommal kevert vagányságát. Az öntörvényű gólvágó karrierje a Malmö FF-ből, az Ajaxon át Európa topligáiba vezetett: megjárta a Juventust, az Intert, a Milant, de a Barcelonában, a PSG-ben és a Manchester Unitedben is letette a névjegyét – és mindenhonnan trófeával távozott. A svéd válogatottban rekordernek számít: a legtöbb gól az ő nevéhez fűződik, mert – saját szavaival élve – „Zlatanból csak egy van”.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Szenzár Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-18
EAN 9789634794219
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Stitch-mesék a hét minden napjára
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
A delfinek hangja - És más történetek - Helikon Zsebkönyvek 144.
-8%
Szilárd Leo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A világ legrosszabb osztálya állatkodik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Én, Richard király
-8%
Richard Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
My first 100 words with animals - Advantures
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Grill, burger, barbecue - A BBQ-világbajnok receptjei
-8%
Jord Althuizen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
36,21 €

Korábban megtekintett: