Lisa Wingate

Eltünt testvéreink könyve

Lisa Wingate, a több mint kétmillió példányban elkelt sikerkönyv, az Elrabolt életek szerzője drámai történettel tér vissza olvasóihoz. Louisiana, 1875 Az amerikai polgárháború már tíz éve véget ért, a rabszolgaságot felszámolták. Az ültetvényeken egykori rabszolgák dolgoznak, hogy keserves munkájukkal megváltsák a földet, amelyet megművelnek. Egy nap az ültetvény urának nyoma vész, és ezzel örökre összefonódik három fiatal lány sorsa. Lavinia, a tehetős ültetvényes örököse, Juneau Jane, a földbirtokos félvér lánya és Hannie, az egykori rabszolga összefognak, és vakmerő utazásra indulnak. Lavinia és Juneau Jane az apjukat keresik, hogy így biztosítsák örökségüket, Hannie pedig a családtagjait reméli megtalálni, akiktől a polgárháború előtt szakították el. Louisiana, 1987 Új tanárnő érkezik a déli kisvárosba, Augustine-ba. A tapasztalatlan Benedettát sokkolja, hogy az iskola tanulói – egykori rabszolgák leszármazottai – hiába az eltelt több mint száz év, még mindig nyomorban élnek. A helyi közösség ráadásul gyanakvó, és elzárkózik minden újdonságtól. Ám a viharvert tölgyfák övezte, egykori ültetvényesház könyvtárszobájában olyan történet rejlik, melynek hatására minden megváltozhat. A polgárháborút követően a déli újságokban rendszeresen jelentek meg hirdetések az „Eltűnt barátok” rovatban. A hajdani rabszolgák így próbálták megtalálni elveszített, távoli tájakra eladott családtagjaikat. Lisa Wingate szívbe markoló történelmi regényét ezek a hirdetések ihlették.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 490
Kötés típusa Keménytáblás
Súly (g) 737 g
Méretek (Sz-M-H) 137-215-0
EAN 9789634337355
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bizalom
-8%
Bridget B.L.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Dubaj gésái 1. -Dubaj gésái
-8%
Hadházi Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Finlay Donovan bedobja magát - Finlay Donovan 3.
-8%
Elle Cosimano
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
14,13 €
A csapda
-8%
Sandra Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,20 €
2,03 €
Halálgondolat - A K.É.Z. esetei
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Vérrel írva - Robert Hunter-krimi
-8%
Chris Carter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A zárda gyermekei - Lottie Parker 15.
-8%
Patricia Gibney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mary Westmacott: Az óriás kenyere
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €

Korábban megtekintett: