Szun-Ce

A háború művészete - Helikon Zsebkönyvek 7. (4. kiadás)

A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról és békéről, jó és rossz kormányzásról, erényről és gonoszságról tanítanak, hanem a konfliktuskezelés és érdekérvényesítés útvesztőiben is eligazítanak. A háború művészete az elmúlt kétezer év legnagyobb hatású hadtudományi műve Kínában és egész Kelet-Ázsiában. Szerzője, a Kr. e. 6–5. században élt hadvezér, Szun-ce a hagyományos értelemben vett hadi ügyek mellett a versenyhelyzetekben alkalmazandó taktikával és stratégiával is foglalkozik, tanításait pedig a mai napig az élet legkülönbözőbb területein alkalmazzák. A Vu Csinek tulajdonított A hadviselés szabályai a katonai irányítás és a civil kormányzás kérdéseit járja körül, míg a kötet harmadik szövege, A tábornagy metódusa a csatatéri taktika helyett a szervezésre, az igazgatásra és a fegyelemre helyezi a hangsúlyt. Szun-ce és társai felfedik Kína felemelkedésének titkát, amely a világ megértéséhez is közelebb viszi a mai kor emberét.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 164
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 110 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-10
EAN 9789634795186
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A téli tücsök meséi
-9%
Csukás István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Halálka és a kísértetbarát - Halálka 3.
-9%
Barbara Cantini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Utazás Dínómdánomba - Zabaszauruszok 1. (új kiadás)
-9%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,33 €
Szellem a fazékból II. - Irói fogások
-9%
Vinkó József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €
Fedezd fel a Bibliát! - Mit? Miért? Hogyan?
-9%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,20 €
20,21 €
A mangaművészet titkai - Hogyan rajzolj lenyűgöző műalkotásokat manga stílusban
-9%
Dalia Sharawna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
DHARMA - életfeladatok és életcélok - Saját utad felfedezése életed legfontosabb kalandja
-9%
Sahara Rose
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Peppa malac - Az én foglalkoztató könyvem - Vedd ki Peppát a könyvből, és játssz vele!
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €