Pfeiffer Gábor

Lábnyomok a sárban

A történelmet, ha száraz tényekre és adatokra támaszkodunk, könnyen meg lehet hamisítani, félre lehet magyarázni. Egyedül személyes történetek tehetik hitelessé. Ilyen történeteket oszt meg velünk könyvében Pfeiffer Gábor saját családjának tagjairól és egy kicsit önmagáról is. Így válnak élővé a második nagy háború évei, átélhetjük a zsidótörvény és a kitelepítés, a hadifogság megrázkódtatásait, majd ízelítőt kapunk a korai szocializmus légköréből, miközben bejárjuk Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az egykori NSZK városait. Az izgalmas családregény fontos helytörténeti dokumentum, de ennél sokkal több. Egyszerre tud hatni az értelemre és az érzelmekre. A mű hús-vér emberi sorsokon keresztül kelti életre a megidézett korszakokat. Születés, szerelem, betegség, küzdelem, halál zajlik a szemünk előtt, s bizony szívesen átadnánk magunkat az illúziónak, hogy ez csak irodalom, de a szerző a legváratlanabb pillanatokban kegyetlenül visszaránt a valóságba, metsző, józan pontossággal idézve fel a nagyon is realisztikus politikai és szociokulturális körülményeket. A szubjektív és objektív nézőpontot tehetséges érzékenységgel váltogatva nem engedi feledni, hogy ezek a történetek valódiak. Az élményt a kiadvány eredeti fotói koronázzák meg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Szülőföld Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-20
EAN 9786156172136
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Best of Crime Stories - Válogatás a legjobb bűnügyi történetekből - 15 rövid krimi angolul tanulóknak
-8%
Dominic Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kukucs könyvek - Ki van itt?
-8%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Harry Potter és a bölcsek köve 1. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Marvel: Pókfej 2. (képregény)
-8%
Robbie Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A klímaváltozás fizikája
-8%
Lawrence M. Krauss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Common Goal
Rachel Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,95 €
BONCAHIER: Dreams - 50697
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A matador - Spanyol tűz I.
-50%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
10,80 €

Korábban megtekintett: