Donny Cates

Kozmikus Szellemlovas: A bébi Thanosnak meg kell halnia (képregény)

– Ki tanított meg harcolni, mi? – Thanos. Az ördög. És az Egyesült Államok tengerészgyalogsága. Egykor úgy ismerték: a Megtorló. Aztán Frank Castle szerződést kötött az ördöggel, így ő lett a Szellemlovas. Majd egy Galactusszal kötött alku kozmikussá tette. Egy paktum Thanosszal pedig halottá. De nem kell megijedni, Castle nem hal meg oly könnyen! Visszatért – és van egy terve az univerzum jobbá tételére… A nagy sikerű Thanos győz fergeteges folytatása egy szinte nevetséges módon kézenfekvő ötlettel kezdődik. Nehéz elhinni, hogy másnak még nem jutott eszébe: visszamenni az időben, és eltenni láb alól a csecsemő Thanost. De ami elsőre egyszerűnek tűnik, arról gyakran bebizonyosodik az ellenkezője. Castle-nak dolga akad egy istenség orrával, jól beolvas Odinnak, szembeszáll a Galaxis Őrzőivel, egy kocsmai bunyó során pedig magával Galactusszal is összefut! És akkor a bébi Thanosról még nem is beszéltünk. Ez még Frank… vagyis… a Megtor…ööö… a Kozmikus Szellemlovas mércéjével mérve is pályafutásának legőrültebb kalandja! A kötet a teljes Cosmic Ghost Rider (2018) minisorozatot, valamint a 2018-as Thanos Legacy fő történetét tartalmazza.

Nyelv magyar
Kiadó Fumax Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 136
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 674 g
Méretek (Sz-M-H) 192-284-12
EAN 9789634701422
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Testovanie 9 z matematiky – Tesztelés matematikából 9. osz.
-11%
Terézia Žigová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,60 €
12,11 €
Aranytojás - Moldvai csángó népmesék
-10%
Kóka Rozália
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Meg tudom csinálni! - Montessori: a világ felfedezése - Sok színes matricával
-10%
Chiara Piroddi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A VAKOND ÉS A HÓEMBER
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Az elveszett szerelmes - A vad sziget-sorozat 3.
-10%
Karen Swan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Pepe és a reggae - Kis zenélő könyveim
Magali Le Huche
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
Gyere, béküljünk ki! - Mi MICSODA - Kicsi Világ 8. - kihajtható fülekkel
-10%
Anna Weller-Essers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,58 €
Lingea német ügyes szótár /Német-magyar és magyar-német ...nem csak iskolába
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €