Nora Roberts

Napfogyatkozás - A Kiválasztott Krónikája 1.

„AZ OLYAN KLASSZIKUS VILÁGVÉGE-REGÉNYEKHEZ MÉRHETŐ, MINT STEPHEN KING VÉGÍTÉLETE.” – New York Times Review of Books Ahogy a világunk véget ér, egy új világ kezdődik. Egyetlen csepp vérrel mindörökre eltűnik a régi világ. A helyén pedig valami különleges veszi kezdetét… A Végzetnek nevezik – halálos járvány veszi kezdetét egy szilveszteri éjjelen Skóciában. Sem a vírus, sem a terjedése nem szokványos, és miközben milliárdok betegszenek meg és esnek a kór áldozatául, a túlélők némelyikében különös, váratlan képességek ébrednek fel. Lana, a New York-i séf, puszta akaratával mozgatni képes bármit. Fred fényt gyújt a sötétségben. Jonah, a mentős, látja azok jövőjét, akiket megérint. Katie pedig, aki ikreket szült, úgy sejti, az új élettel együtt a mágiát is elhozta a világba. A Végzet azonban mindenkire másként hat. A fény mellett sötét és rémisztő mágia is erőre kap. Miközben a hatóságok az immunisakat és a bűbájosokat keresik, hogy vizsgálatokat végezzenek el rajtuk, Lana, Katie és a többiek elmenekülnek New Yorkból, hogy biztonságos menedéket keressenek. A régi világ letűnt, és új korszak kezdődik. NORA ROBERTS, A VILÁGHÍRŰ BESTSELLERSZERZŐ ÚJ REGÉNYE A REMÉNY ÉS VESZÉLY, KÁOSZ ÉS MÁGIA NAGYSZABÁSÚ KRÓNIKÁJA.

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 496
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 463 g
EAN 9789634069867
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Segíts a gyerekednek! - Földrajz lépésről lépésre - A földtörténettől az éghajlatváltozásig
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €
Lengemesék 2. - Nádtengeri nyár (új kiadás)
-9%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Whitney Houston - A hang - Always Love You
Hanna Faber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
Fedezd fel a vulkánokat! - Mit? Miért? Hogyan? 65.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,30 €
A narráció válsága
-9%
Byung-Chul Han
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
Ismerd fel a munkagépek hangjait! - Kis munkagéprajongók hangoskönyve
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €
Ügyes óvodások 2. /Játékos feladatok matricákkal
-9%
Eszes Hajnal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,25 €
2,05 €
A lőcsei fehér asszony - Az irodalom klasszikusai képregényben
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €