ISTENEK AZ ÉGEN /CSILLAGÁSZAT, VALLÁS ÉS KULTÚRA...

Az Istenek az égen rámutat, hogy noha a közvélekedés szerint a csillagászat Galileivel vette kezdetét, az ókori civilizációk nagyon pontosan ismerték az éjszakai égboltot... A babiloniak már Kr. e. 1000-ben feljegyezték és előrejelezték a bolygók, vagyis az „égi istenek” mozgását. A csillagok értelmezését körülvevő színes mítoszok leple mögött az égi mozgások meglepően helyes és kiterjedt ismerete érhető tetten. Az egyiptomiak osztották fel először tizenkét-tizenkét részre a nappalt és az éjszakát, a babiloniak használtak először 360 fokra osztott kört. A korai civilizációk mitológiáinak magyarázatával, értelmezésével láthatóvá válik, hogyan sikerült az égi események megértésével bonyolult naptárakat, kifinomult navigációs módszereket kidolgozniuk, miként tudták felfogni az alapvető matematikai elveket. Bár Kolumbusznak tulajdonítják a Föld gömbölyű voltának felfedezését, kétezer évvel korábban Püthagorasz is ugyanerre a következtetésre jutott. Hasonlóképpen Kopernikusz elméletét, miszerint a Föld forog a Nap körül, először Arisztarkhosz vetette fel a Kr. e. IV. században... A csillagászat kutatótudománnyá válásában központi szerepet játszott a számos isten eszméje helyén megjelenő egyetlen teremtő Isten, aki ésszerű elvek szerint hozta létre a világegyetemet és az emberi szellemet is. Ez az elképzelés megtalálható az ókori zsidó gondolkodásban és a görögök eszméjében, a logoszban. Amikor aztán Kr. u. 200 körül, majd négy évszázaddal később, az iszlám megjelenésével a két eszme egyesült, a természetet gyökeresen új módon, az emberi szellem számára felfogható értelmes egésznek tekintő új elgondolás született. Az Istenek az égen ezt az utat követi Egyiptomtól és Babilontól a zsidó gondolkodásig, a görög tudományosságig és filozófiáig.