John Cleese

Elszabadult professzor - Évek a Cornell Egyetemen

És most valami egészen más… A főszereplő azonban ezúttal is az ismert brit komikus és színész, John Cleese, aki közel húsz éven át volt vendégprofesszor az egyik leghíresebb amerikai egyetemen, a Cornellen. A könyv fejezetei egytől egyig Cleese tanári köpenyéből bújtak elő: az előadásokat, beszélgetéseket, esszéket tartalmazó gyűjtemény felidézi Cleese tanári pályafutásának legjobb pillanatait, és hűen tükrözik a színész széles intellektuális érdeklődését. Cleese professzor1999-től kezdődően osztotta meg gondolatait a diákokkal és a civil érdeklődőkkel a forgatókönyvírástól kezdve a valláson át egészen az orvostudományig. A vezetésével zajló, hallatlanul népszerű workshopok, filmelemzések százakat vonzottak az egyetem előadótermeibe. Tartott prédikációt a Sage-kápolnában, narrátorként működött közre Prokofjev Péter és a farkas című szimfonikus meséjében, szemináriumokat tartott a forgatókönyvírásról, kutatókkal konzultált, előadott pszichológiáról, az emberiség fejlődéséről és az élet értelméről. Cleese tanár úr óráiból szemezgetve a kötetben helyet kapott a William Goldman forgatókönyvíróval folytatott beszélgetés, a kreatív gondolkodásról szóló előadás, illetve a Brian életét elemző elmélkedés, de olvashatunk az arcfelismerés nehézségeiről, a csoportdinamikáról és a hírnévről is. A könyvben John Cleese nem csupán legendás humorát villantja fel: a szövegek mögött felsejlik a színész tudósi énje, az egész pályáját meghatározó szellemisége és intelligenciája. A filmekben régóta csodálhatjuk zsenijét – most megtudhatjuk, milyen lebilincselő tud lenni a katedrán is. JOHN CLEESE komikus, színész, producer és rendező, a Cornell Egyetem vendég előadója. A Monty Python-csoporttal lett világhírű, később számos nagy sikerű televíziós sorozatban (Waczak szálló) és filmben (A hal neve: Wanda; James Bond: A világ nem elég; Harry Potter és a bölcsek köve) is játszott. A Cambridge-i Egyetemen szerzett jogi mesterdiplomát, és tiszteletbeli doktora a St. Andrews Egyetemnek, amelynek évekig rektora is volt.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 246
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 404 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634753551
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Segíts a gyerekednek! - Földrajz lépésről lépésre - A földtörténettől az éghajlatváltozásig
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €
Lengemesék 2. - Nádtengeri nyár (új kiadás)
-9%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Whitney Houston - A hang - Always Love You
Hanna Faber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
Fedezd fel a vulkánokat! - Mit? Miért? Hogyan? 65.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,30 €
A narráció válsága
-9%
Byung-Chul Han
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
Ismerd fel a munkagépek hangjait! - Kis munkagéprajongók hangoskönyve
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €
Ügyes óvodások 2. /Játékos feladatok matricákkal
-9%
Eszes Hajnal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,25 €
2,05 €
A lőcsei fehér asszony - Az irodalom klasszikusai képregényben
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €