Hugh Johnson

A bor világatlasza (8. kiadás)

A bor világatlaszának első kiadása 1971-ben igazi mérföldkőnek számított a könyvkiadásban. Elsőként kapcsolta össze az igényes térképek vizuális kifejezőerejét és precizitását a borral és annak örömeivel. Kiváló, szemléletes útmutatót adott az ismerős és ismeretlen nevekhez a címkéken, a dűlők, a települések és a tájak közötti kapcsolatok megfejtéséhez – a terroirok láthatóvá és megjegyezhetővé váltak. Az azóta eltelt fél évszázad alatt a világ borainak minősége és a termőhelyek jelentősége rengeteg változáson mentek át, így azoknak, akik szeretnék megérteni ennek fontosságát és összefüggéseit, a térképek ma többet nyújtanak, mint valaha. Az eredmény: a könyvet 15 nyelvre fordították le, 4,7 millió példányban kelt el, és a világ borainak legirányadóbb és legfontosabb kalauzaként tartják számon. Ez a teljesen átdolgozott és felfrissített nyolcadik kiadás a régi ismerősöket és az új olvasókat egyaránt új területekre vezeti majd.
A világ borkínálata sokféle módon változott az utolsó, 2013-as kiadás óta. A klímaváltozás hatásai, a fenntarthatóság felé való elmozdulás, az időközben érkezett új technológiák, a borstílusok átalakuló megítélése és a borkészítésben való változások mind tükröződnek ebben az új kiadásban. A teljesen átszabott bevezető oldalak útmutatót kínálnak a mai borfogyasztó számára a legaktuálisabb témákhoz. Kevés régiót hagyott érintetlenül a borvilág közelmúltbeli radikális fejlődése, az átdolgozott szöveg így bemutatja, hogy melyek a legfontosabb változások, és mely termelőkre érdemes most figyelni. Ebben a kiadásban újdonság, a bevezetők elején lévő „dióhéj”, amelyben az egyes régiók terroirjáról, a klímájáról és a szőlőfajtáiról találhatók kulcsinformációk.
A bor világatlasza elsőrangú kartográfiájáról is híres; ez a nyolcadik kiadás 230 egyedülállóan részletes térképet kínál a világ boros tájairól, köztük különleges talajtérképekkel, amelyek segítenek az olvasónak megérteni a kapcsolatot a bor és termőhelye között. Az új magyarázó jegyzetek pedig termelőket, helyeket és érdeklődésre számot tartó tényeket emelnek ki a térképeken.
Hugh Johnson és Jancis Robinson, a világ legmegbecsültebb borszakíró párosa újra közös munkába fogtak, hogy megalkossanak egy igazi klasszikust, amely kielégíti minden borrajongó tudásszomját, és naprakész információval szolgál a borvilágról.

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 416
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 2220 g
Méretek (Sz-M-H) 237-300-35
EAN 9789634069027
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Dűne Istencsászára - Dűne 04 (új kiadás)
-9%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
BONCAHIER: Manga - 50499
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Flexibilis diéta - IIFYM- Tudományos alapokon nyugvó, gyakorlatban tesztelt étrend az optimális testösszetétel, teljesítmény és egészség el
-9%
Alan Aragon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Napra jutni
-9%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
PONS Képes szótár Koreai-Magyar - Koreai képes szótár - 1500 hasznos szó a hétköznapokhoz látványos képekkel és fonetikus átírással.
-9%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Az őszülő bajusz bölcsessége - A dalai láma macskája
-9%
David Michie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Almond
Won-pyung Sohn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
Disney Baby: Kontrasztok - Játékok
-9%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €