Tomka Béla

Európa társadalomtörténete a 20. században

Az utóbbi néhány évtizedben új és gyakran erős kapcsolatok jöttek létre mind a különböző európai társadalmak, mind pedig azok polgárai között. Ezekre a változásokra a maguk módján a történészeknek is felelniük kell azáltal, hogy nemcsak egyes társadalmak múltját tanulmányozzák, hanem Európát lehetőleg egészében is vizsgálják. A kötet ezt a feladatot tűzi ki maga elé: a kontinens 20. századi társadalmi fejlődését mutatja be, kitekintve az ezredfordulón túlra is. Eközben sorra veszi a változások legfontosabb területeit, mint a népesség és család, a fogyasztás, szórakozás és munka, a társadalmi egyenlőtlenségek és mobilitás vagy éppen az oktatás és a vallás. A könyv az átfogó ismeretek közlése melle igyekszik mondandóját izgalmas problémák köré csoportosítani. A számos tárgyalt kérdés közül csupán néhányat kiemelve: mi- ként alakultak a házasságkötési minták a kontinens különböző régióiban a század folyamán, és a változások milyen szélesebb következményekkel jártak? Mi volt a szerepük az áruházaknak a fogyasztói társadalom létrejöttében? Mely országok gazdasági fejlődése volt a legsikeresebb, és kik voltak a lemaradók? Mi különbözteti meg az európai városfejlődést az amerikaitól? A szerző a történetírás melle a demográfia, a szociológia, a közgazdaság- tan és a politológia eredményeit és módszereit is hasznosítja. Eközben kiemelt figyelmet fordít az európai társadalmak sokszínűségének és egységének problémájára, a nemzetközi összehasonlításokra. Így kirajzolódik a kontinensen belüli társadalmi, gazdasági és kulturális eltérések 20. századi alakulása, s Magyar- ország helye is ezekben a folyamatokban. Tomka Béla a Szegedi Tudományegyetem professzora, tizenhat önálló kötet és nagyszámú tanulmány szerzője.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 664
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1210 g
Méretek (Sz-M-H) 175-240-39
EAN 9789632764184
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Száz év múlva lejár? - Újabb Trianon-legandák - Modern magyar történelem
-10%
Ablonczy Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
-10%
Josef Cachée
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Auschwitz parancsnoka voltam - Rudolf Höss emlékiratai (új kiadás)
-10%
Rudolf Höss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet (új kiadás)
-10%
Bill Laws
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,55 €
23,00 €
Egy élet sportja - Vadászat, Lóverseny, Falka
-10%
Horthy Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
Trianon másodszor - Az 1947-es párizsi békeszerződés
-10%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Szobor a hegyen A Cenk-tetőn lévő Árpád-szobor története
Kovács Lehel István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Tanácstalanság - A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944-1945 - Modern magyar történelem
-10%
Veszprémy László Bernát
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €