Válogatás
Vele vacsorálok, és ő énvelem - Bibliai szövegválogatás
Bibliai szövegválogatásunk középpontjában az úrvacsora, illetve eucharisztia áll. A válogatott ószövetségi és evangéliumi idézetek megmutatják az asztalközösségnek mint a barátság és a szövetség megpecsételésének hátterét. Megtudhatjuk, hogy milyen fontos volt Jézus életében és szolgálatában a közös étkezés, illetve az első keresztyének miért folytatták az asztalközösség és az utolsó vacsora hagyományát. A bibliai szövegrészletek mellett az egyetemes egyház Szentírás-értelmezésének gyümölcseivel is találkozhatunk. Az évszázadok során sajnos az eucharisztia inkább elválasztó szentségévé vált a felekezeteknek. Ez a kis könyv mégis felmutatja mindazt, ami Jézus Krisztus jelenlétében összeköt bennünket.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Kálvin Kiadó |
Megjelenés éve | 2020 |
Oldalak száma | 68 |
Kötés típusa | puha kötés |
Méretek (Sz-M-H) | 125-183-4 |
EAN | 9789635584369 |
Szállítási idő | Nem elérhető |