Danielle Girard

Kimetszett igazság - Dr. Schwartzman 2.

Életeket mentett. Miért oltották hát ki az övét? A halottkém dr. Annabelle Schwartzmannak nem szokása tétlenül ücsörögni, éppen ezért egy újabb gyilkosság helyszínére tart, pedig még lábadozik a kemoterápia után. Mindkét mellének eltávolítását követően szeretne a munkájába temetkezni, ami nem éppen leányálom, ám Schwartzmant megnyugtatja az alapos és aprólékos munka. Csakhogy a gyilkosság megoldásához vissza kell térnie a rákos betegek közé: a daganatsebészét találták holtan, ráadásul azzal a gyógyszerrel ölték meg, amivel Schwartzman betegségét is gyógyították. Schwartzman és Hal Harris nyomozó mindent bevet, hogy kiderítse a gyilkosság okát, és elkapja a tettest, mielőtt az újra lecsapna. Schwartzman számára igencsak személyessé válik az ügy. Bár az őt bántalmazó volt férje börtönben van, és a jelek szerint nem lehet köze a gyilkosságokhoz, újra és újra beférkőzik Annabelle gondolatai közé. Ám ahhoz, hogy kiderítse, ki gyilkolta meg az életét megmentő orvost, kénytelen minden személyes ügyet félretenni. Vajon megbirkózik a feladattal? „Mindenkinek el kell olvasnia ezt a sorozatot, alig várom a harmadik, de remélhetőleg nem utolsó regényt dr. Schwartzmanról!” – Stylesplenty, goodreads „Újabb szuper kötettel folytatódik a krimi-thriller sorozat – érdekes a történet, jó az ütem, nehéz letenni.” – BZC, Amazon Kikapcsol és feldob a borzongás, az izgalom? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! 18 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 438 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-30
EAN 9789634575849
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Idegenek - Egy házasság története
-8%
Belle Burden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Ne maradjon kettőnk között (új kiadás)
-8%
Hernádi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Világló részletek (új kiadás)
-8%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Bruce Willis - A sebezhetetlen hollywoodi legenda filmes öröksége
-8%
Sean O’Connell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Hogyan írjunk memoárt - Útmutató ahhoz, hogyan vesd papírra életed történetét
-8%
Cathy Rentzenbrink
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet
-8%
Matthew Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €
Mindörökké Moldova - Ugye soha nem hagysz el?
-8%
Palotás Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Erzsikétől Anyusig
-8%
Fodor Zsóka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: