M. J. Arlidge

Meghaltok mind - Helen Grace #9

M. J. ARLIDGE NAGY SIKERŰ HELEN GRACE FELÜGYELŐ THRILLERSOROZATÁNAK KILENCEDIK KÖTETE

„Egy óráig leszel még életben.”

Egy telefonhívás egyetlen mondata. A hívó letette a telefont. Biztosan csak egy telefonbetyár... Vagy valaki tévedett, rossz számot hívott. Bármi valószínűbbnek tűnik a szörnyű igazságnál: valaki figyel, lesben áll, készen arra, hogy egy óra múlva kioltsa az életed.
De miért?

Ezt Helen Grace felügyelőnek kell kiderítenie. Nem először vadászik gyilkosra, de most úgy tűnik, mintha a tettes folyamatosan egy lépéssel a rendőrség és az áldozatok előtt járna. Nincs indíték, nincsenek tanúk és nincsenek nyomok - nincs más, csak a merő félelem –, így pedig egy óra az örökkévalóságig is eltarthat.

M. J. Arlidge az elmúlt húsz évben csúcsminőségű televíziós drámákkal foglalkozott; olyan bűnügyi sorozatok köthetők a nevéhez, mint A néma szemtanú, a Torn, az Anyák és fiúk, legutóbb pedig az ITV nagysikerű sorozatán, a Bűn és ártatlanságon dolgozott. Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc, amelyben bevezeti Helen Grace fel- ügyelő alakját, világsikert hozott. Ezt nyolc további thriller követte Helen Grace felügyelő főszereplésével – mindegyik helyet kapott a Sunday Times bestsellerlistáján. A Meghaltok mind a kilencedik regény a népszerű nyomozónővel.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 504
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-32
EAN 9789635660179
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Play With Me - Játssz velem (éldekorált)
-8%
Becka Mack
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Tűzbe mennék érted (éldekorált)
-8%
Katherine Center
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Hamarosan esni kezd
-8%
Hidasi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Álmomban megleltelek
-8%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Emily Párizsban - Emily Cooper hivatalos kézikönyve
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
Hét perc
-8%
Vörös Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Karácsonyi bakancslista (új kiadás) §K
-8%
Anne Raven
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,46 €
Volt egyszer egy Karácsonyi ének §K
-8%
Melody Carlson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
14,13 €

Korábban megtekintett: