Kempelen Pozsonyi mesék

Pozsony ​utcáin sétálgatva gyakran haladunk el olyan házak, kapualjak mellett, amelyek titkát csak a beavatottak ismerik. A legenda szerint a mai Duna utca és Klemens utca sarkán áll a „nagy varázslóként emlegetett feltaláló, Kempelen Farkas háza, amelyben élt és alkotott. Kalandos és izgalmas élete során sok mindennel foglalkozott. Felügyelte és modernizálta a birodalom sóbányáit, selyemgyárakat alapított Bácskában, elsőként vezette fel a vizet a pozsonyi várba, megszerkesztette a gőzturbina ősét, hidat épített, színdarabot írt, és ő a híres schönbrunni szökőkutak megalkotója is. A legtöbben talán úgy ismerik őt, mint a sakkozógép feltalálóját. Megszerkesztett azonban egy beszélőgépet is, amelynek egyetlen fennmaradt példánya a müncheni Deutsches Museumban található. Az emberi beszédről írt tanulmányával pedig a modern fonetika tudományának megalapozóját tisztelhetjük személyében. Életében uralkodók, hatalmasok támogatták, végül azonban szegényen, kegyvesztetten halt meg pozsonyi otthonában. Ismerjük meg együtt a tudós, polihisztor Kempelen Farkas kalandos és érdekes életútját, akinek híre még életében bejárta Európát bámulatos munkái kapcsán.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Pozsonyi kifli
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 51
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 321 g
Méretek (Sz-M-H) 165-245
EAN 9788089927104
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Érzelmek erdeje 4. - Ég veled, harag! Szia, önuralom!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Dinós foglalkoztatókönyvecskék - Kiszínezhető bőrönd
-11%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Bori zsebpénzt kap - Barátnőm, Bori 32.
-11%
Anette Steinhauer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €
Torch Book - Dinosaurs
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Galacsinhajtó Hugó
-11%
Simona Smatana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Bélabá és a szökevény kalap
-11%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,35 €
6,55 €
Gigi és a varázspirulák - A virágtündérek titkai 7.
-11%
Mechler Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Első könyvem: Vadállatok - Montessori: Megismerem a világot
-11%
Chiara Piroddi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,41 €

Korábban megtekintett: