Válogatás

77 látványos köztér

A mindennapi jövés-menésben talán fel sem nézünk egy téren, amelyet érintünk. Pedig számos olyan tér van a világon, amely egyszerűen nem enged továbbmenni: lenyűgöz méreteivel, kiemelt épületeivel, sokszínűségével vagy épp egységességével.

A tér az ember alkotta környezet legsokrétűbb, legközösségibb megnyilvánulása, szerves része a város szövetének. Lehet közlekedési csomópont, találkozóhely, kereskedelmi cserék színtere, vagy közigazgatási központ, de túlmutatva önmagán, egy vallási intézmény, egy uralkodó, egy nemzet – egy eszme – reprezentációja is. S mindettől elválaszthatatlanul, magán hordozza az adott hely történelmét. Nevezetes események tanúja, esetenként pedig visszatérő rendezvények állandó helyszíne.

E könyv bevezeti az olvasót egy adott tér létrejöttének előzményeibe, okaiba és céljába, s még az építkezés kulisszái mögé is bepillanthat, megérezheti a hely szellemét.

Öt földrészen át nemcsak térben, hanem időben is utazásra invitáljuk az érdeklődőket. A római Forum Romanum ókori emlékeitől a középkort időről időre megelevenítő sienai Piazza del Campón át, Mantova reneszánsz terein, Salzburg barokk pompáján, a klasszicista stílusú, párizsi Concorde téren keresztül eljutunk olyan 20. század végi alkotásokig, mint a berlini Potsdamer Platz. Az épített örökségben az a csodálatos, hogy létrejötte pillanatától kezdve minden korszak rajta hagyja keze nyomát.

Aki az album lapjain a fényképeket nézegetve s az érdekességeket olvasgatva gondolatban elidőzik egy-egy téren, remélhetőleg kedvet kap, hogy valamikor fel is keresse a megidézett helyszíneket.

Nyelv magyar
Kiadó Ventus Libro Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 176
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 210-285-
EAN 9786155755767
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Alapozó - Művészeti alkotótechnikák fiataloknak
-10%
Marosi Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egy nyári napfelkelte
-10%
Shari Low
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
LEGO DC Super Heroes - Szuperhősök univerzuma
-10%
LEGO
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
31,15 €
28,04 €
Csetepaté a kiskertben (3. kiadás)
-10%
Sven Nordqvist
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok másodikosoknak 2.
-10%
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
ZEN - Az egyszerű élet művészete
-10%
Shunmyo Masuno
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A világ műanyag nélkül - Mi tartalmaz műanyagot, és hogyan korlátozhatjuk a használatát?
-10%
Dela Kienle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Mit üzen a lelked? /Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban
-10%
Buda László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €

Korábban megtekintett: