Romain Gary

Előttem az élet (új kiadás)

Párizs, 70-es évek. Belleville-ben, az egyik bevándorlónegyedben él Rosa mama, az Auschwitzot megjárt egykori prostituált. Hatodik emeleti lakásában kurvagyerek-bömböldét, afféle bentlakásos óvodát működtet. Zsidó létére kedvence egy arab kisfiú, és ő, a bizonytalan korú Momo meséli el közös történetüket. Rosa mama rohamosan öregszik, és a betegségek sem kímélik, de szerencsére sokan segítenek, például a szegényeket ingyen gyógyító Katz doktor meg Lola asszony, aki szenegáli férfi bokszbajnokból transzveszcicává képezte át magát. Momo úgy boldogul, ahogy tud, ha kell, lop, hazudik, sőt a maga módján még skriciskedik is, de a végsőkig kitart nevelőanyja mellett. „Rosa mama ott találta magát hét kölökkel, akik tiszta erejükből üvöltve az anyjukat követelték, és ettől ő valóságos kollektív hisztériarohamot kapott.” Romain Gary (1914–1980) litvániai zsidó származású francia író. Írt regényt, drámát, esszét, forgatókönyvet, két filmjét ő maga rendezte. Több álnéven publikált, így kaphatott kétszer Goncourt-díjat, a másodikat az 1975-ben Émile Ajar álnéven publikált Előttem az életért. Az 1977-es francia filmváltozatban Simone Signoret alakította Rosa mamát. A film megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Az Edoardo Ponti rendezésében készült olasz változat főszereplője Sophia Loren.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 260
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 208 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-0
EAN 9789633557297
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agykontroll - Új kiadás
-8%
José Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A Pénteki Pavilon könyvesbolt - Tavaszi találkozások
-8%
Natori Szavako
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Földünk csodái
-8%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-8%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története
-8%
Palágyi Eszter - Gastro Gaga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Berci a lovagvárban - Barátom, Berci 28.
-8%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Az égi hivatalnok áldása 2.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-8%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: