Csámpai Ottó

COMENIUS ÚJRAFELFEDEZÉSE

Comenius újrafelfedezése című könyv a 350 évvel ezelőtt elhunyt filozófus, reformátor és a nemzetek tanítója emlékének van szentelve. Annak ellenére, hogy a könyv megfelel tudományosság követelményeinek, népszerű stílusban van megírva, hogy a laikus közönség elvárásait is teljesítse. A könyv címe arra utal, hogy néha megfeledkezünk erről a nagy gondolkodóról és azért időről időre újra fel kell őt fedezni. A könyv szerzője szubjektív önvallomással kezdi: Comeniusszal még a volt Csehszlovákiában ismerkedett meg, amikor is mint kisiskolás belemélyedt az arcmásába, amely az iskola osztályának a falán függött. De csak most, sok évtized múltán, és az életútja hosszú kutatása után, határozott hogy önálló könyvet ír róla. A könyv tartalma négy részre van tagolva. Az említett szubjektív önvallomás után az életrajzi rész következik, amely életútjának legfontosabb szakaszait eleveníti fel, születésétől kezdve, tanulmányain és számkivetettsége alatti ténykedésén keresztül egészen a haláláig. Mivel ez a rész tömérdek adathalmazt tartalmaz, az olvasó részletes információt kap a tudományos és pedagógiai tevékenységéről Európa egyes országaiban, amelyekben annak idején mozgott. A további rész próbálkozás a filozófiai nézeteinek szintézisére. Ez a rész főleg amiatt fontos, hogy Comenius filozófiai rendszerének a múltban kevesebb figyelmet szenteltek. Annak ellenére, hogy nem írt egyetlen egy nagyobb munkát sem, amelynek a címében ott lenne a filozófia szó, a könyvnek ez a része a főbb filozófiai gondolatainak összefoglalója. A filozófusokkal szembeni kritikai állásfoglalás mellett, az olvasó megismerkedhet az eszmei gazdagságával az ismeretelmélet, a vallásfilozófia, társadalomfilozófia, a háború, béke és politika, ugyanúgy mint a nevelés és művelődés filozófiai kérdéseivel. Az utolsó rész az Appendix címet kapta, mivel olyan kérdéseket taglal, amelyek látszatra ugyan kiválnak a könyv fő keretéből, azonban alkotásának szerves részét képezik. Annak ellenére, hogy a szociológia mint tudomány majdnem kétszáz évvel később született, Comenius szociológiai precizitással elemezte az akkori magyar nemzet erényeit és hiányait és egyben adalékként szolgál a magyarság sérült lelki alkatának jellemzéséhez. Egy beadvány tartalmáról van szó, amelyet II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek írt Gentis felicitas, a Nemzet boldogsága címmel. A könyv szerzője rövid, de kritikus tanulmánnyal kezdi, amely egyfelől pontosítja az eredeti latin iromány eddigi fordításait. Egyben elemzi létrejöttének okait és körülményeit és amellett értelmezi és magyarázza az egyes cikkelyeit. Csámpai Ottó

Nyelv magyar
Kiadó HERALDIKA Kft.
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 157
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 940 g
Méretek (Sz-M-H) 210x300
EAN 9786155592171
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A velencei temető
-10%
Matteo Strukul
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Erebos 2.- Feltámad a játék
-10%
Ursula Poznanski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Iskolai gyakorlófüzetek /Angol 2. On The Road In English
-10%
Tulics Mónika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,07 €
Lingea Török társalgás - Szótárral és nyelvtani áttekintéssel (3. kiadás)
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Winnie újra seprűn
Korky Paul
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
A barát
-10%
Sigrid Nunez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül
-10%
Darrell Rigby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Kukucs könyvek - Anya, hol vagy?
-10%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €