Kós Károly

Évszámnovellák - 1919, 1940, 1944

Szinopszis: Kós Károly író, építész és grafikus sorsa összefonódott Erdély közelmúltjával. Prózai munkáiban nemritkán archaizál és a kalotaszegi tájnyelv szemléletes fordulatait, régi korokat idéző ritka szavait szívesen használja. „Választott szülőföldje” Kalotaszeg. Elbeszélései is maradandó, időt álló irodalmi értéknek számítanak. Évszám novellái közül kettő régi, megsárgult erdélyi folyóiratban, egy pedig ma már hozzáférhetetlen, ritka könyvben jelent meg, egymástól elszigetelve, összefüggéseikből kiragadva, az egyes publikációk között hosszú idő kihagyásával. Mindössze három van belőlük: 1919, 1940 és 1944 a címük. A három novellát egybeszerkesztve egyetlen novellafűzérré emelve Évszámnovellák címen olvashatjuk. A három évszám Erdély és három népe (magyarok, románok, szászok) három történelmi sorsfordulóját idézi fel. A novellákból megtudjuk azt is, hogy Kós Károly az említett radikális változásokat, főhatalom váltásokat miként élte meg, hogyan vélekedik népe tragédiájáról vagy éppen emelkedéséről, a „kis magyar időkről”, majd arról, hogy ismét minden elveszett. A három sorsforduló egy-egy viszonylag rövid időszakot ölel fel, de a tipikus részletben a nagy egész is benne van. Felsejlik Erdély vérzivataros históriája és az itt élő, megszenvedett népek emberség utáni vágya. A trianoni békediktátum századik évfordulójának évében érdemes erről eltűnődni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IdőJel Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 104
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 146 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-8
EAN 9786158151320
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Világegyetem dióhéjban - Az idő rövid történetének folytatása (új kiadás)
-8%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A szerelem kémiája
-8%
Sariah Wilson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az alma nem esik messze
-8%
Liane Moriarty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Találd meg a kiutat - Depresszió - Hatékony megoldás az örömteli élethez
-8%
Richard Gilpin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Sosem menekülsz! (éldekorált)
-8%
Jud Meyrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Állj mellém - II. trilógia - Iskolák versenye - harmadik kötet
-8%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Belenéztél
-8%
Renata Rye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
Micimackó - Kincses kalandok - Mese és móka
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €

Korábban megtekintett: