Bartalos Tóth Iveta

Élet lejárt szavatossággal

“Kicsit izgult, ahogy a beléptetőkapuhoz ért. Jobb karját előre tartotta, és miután megkapta a piros karszalagot, vett egy nagy lélegzetet, és elindult a sportcsarnok bejárata felé. A barátnői szorosan mögötte jöttek. Ellenőrzőpontok, büfé, egy fél literes vizespalack, megérkeztek a kiemelt szektorba. A lányok némán átkarolták, nem voltak szavak, csak egy-egy szorítás, majd megindultak a színpad irányába. Ő megállt hátul egy nyugis helyen, ott, ahonnét mindenki pontosan az ellenkező irányba nyomult. Megigazította a régi bőrdzsekijét, ezer emléket őrzött az ezüst cipzár, a kitöredezett gallér, a derekán lévő szegecses öv. Helló, mondta a fiú, ahogy mellé lépett. Helló, válaszolta ő izgatottan. Újra itt vagyok. Tétova kézfogás, puszi az arcra, egy bátortalan ölelés. Kérsz egy sört, kérdezte, de ő felmutatta a vizet, köszi, ez pont elég.” Válságok, életek, betegség, függőség, család, gyerek, magány, öregség… Mind, mind jelen van Bartalos Tóth Iveta első prózakötetében, és olvasás közben mindannyiunkat szíven talál a közvetlen, mégis tárgyilagos hang, amelyben saját szorongásainkat, megoldatlan vagy már megoldott problémáinkat ismerhetjük fel.

Nyelv magyar
Kiadó OZ Phoenix
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 158
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190
EAN 9788089748341
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Veszély az Alvilágban - A falu 2.
-9%
Karl Olsberg
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Kulcsszavak a Crowley tarot-hoz (3. kiadás)
-9%
Hajo Banzhaf
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
7,15 €
Álomfejtő kártyák - A tudatalattid titkainak feltárásához
-9%
Theresa Cheung
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Függőleges koporsó - Az orosz-ukrán háború - mítoszok nélkül (új kiadás)
-11%
Robert C. Castel
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
A rémkirály nyomában
-9%
Richard Chizmar
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Az utolsó lélegzet
-9%
Hilary Davidson
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A tót atyafiak - A jó palócok /Osiris diákkönyvtár
-9%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Profi testépítő szakácskönyv
-9%
Kendall Lou Schmidt
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €