George Orwell

Állatfarm (magyar-angol kétnyelvű)

Minden állat egyenlő? Ugyan már. Vannak köztük egyenlőbbek is. Orwell 1943–44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 264
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 142-197-0
EAN 9789635043897
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Tokyo Crush - Randevúzás japán módra
-11%
Vanessa Montalbano
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,29 €
A Fate Inked in Blood - Vérbe vetett sors - A sorstalanok krónikája I.
-11%
Danielle L. Jensen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
16,91 €
A mi Sas Józsink
-11%
Márkus József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Zeusz - A vízimentő kutya
-11%
W. Bruce Cameron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Petőfi?
-11%
Pósa Pál András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
34,98 €
Uglies - Csúfok - Csúfok 1. (új kiadás)
-11%
Scott Westerfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
The Mistake - A baklövés - Off-Campus 2. (új kiadás)
-11%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,02 €
Dirty Letters - Mocskos levelek
-11%
Vi Keeland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,40 €

Korábban megtekintett: