Térey János

A Nibelung-lakópark (2. kiadás)

Térey János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása tizenhét év után a szerző életműsorozatában lát napvilágot. „Térey, akinek közvetett, ám roppant intenzív tapasztalatai vannak a XX. század kataklizmáiról, az ezredvég történéseinek pedig szemlélő tanúja, szintén mitikus területre, az EU szívébe (Rajna-Wormsba, mely tulajdonképp Majna-Frankfurt) vezeti el a magyar olvasót, és e mitikus tájban az úgynevezett »vállalkozói szféra« csúcsfigurái maguk is mítoszhősökké stilizálódnak fel. Ez a mítosz azonban a mi korszakunkról, a jelenkori hatalmi struktúrákról és döntéshozatali mechanizmusokról szól, a Lakópark és a Toronyház mítosza” – írta a kötetről Márton László.

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 452
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 412 g
Méretek (Sz-M-H) 131-188-31
EAN 9789635180219
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Tökmagok - Betűző 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Vér és acél /A Caesarok trónja 2.
-72%
Harry Sidebottom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
3,25 €
Divine Rivals - Isteni riválisok (éldekorált)
-9%
Rebecca Ross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Egy dal fogja megmenteni a világot - 1933-1953 A zene, amely túlélte a deportálásokat
-9%
Francesco Lotoro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Érzelmek erdeje 1. - Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Magic Study - Mágiatan
-9%
Maria V. Snyder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,11 €
Bogyó és Babóca segít (új kiadás)
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
A dinoszauruszok ősi világa - Képes útmutató a dinoszauruszok rejtélyes világához - A tudás világa
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,38 €

Korábban megtekintett: