Louise Boije af Gennäs

Tetszhalál - Skandináv krimik

Sara, miután kilábalt a néhány hónappal korábbi események okozta traumából, visszatér Stockholmba, hogy új életet kezdjen. Másik lakásba költözik, és a véletlen úgy hozza, hogy egy álomálláshoz jut. Ám úgy tűnik, a döntés az új életéről nem az ő kezében van. Apjáról, akinek a halála egykor elindította a rázúduló lavinát, megdöbbentő dolog derül ki, és a lány sejteni kezdi, hogy a sötét árnyak elől nem menekülhet. Új otthonában titokzatos hangok gyötrik, úgy érzi, követik az utcán, ráadásul anyja és a húga körül is mind aggasztóbb események történnek. Sara rájön, hogy a lehető leggyorsabban ki kell derítenie, hogy kik és miért próbálják az őrületbe kergetni, mert annyi bizonyos, hogy nem riadnak vissza a legbrutálisabb eszközök bevetésétől sem. Barátai segítségével nyomozásba kezd, és a szálak egyrészt a nagypolitika hatalmi játszmáihoz vezetnek, másrészt furcsamód Sara új munkahelyéhez… A Vérvirág folytatása, az Ellenállás-trilógia II. része.

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 424
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-25
EAN 9789633248225
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Közelebb, mint gondolnád
-10%
Csabai Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Bájos kis hazugságok - Két szélhámos, egy betörő és egy divatinfluenszer - melyikük az igazi csaló?
-10%
Janelle Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Safe Place - Törékeny biztonság
-10%
Anna Downes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Tízparancsolat 2.0
-10%
Herendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Dadus, te drága
-10%
Flora Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Zéró protokoll
-10%
Anthony McCarten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Egykor farkasok éltek ezen a tájon
-10%
Charlotte McConaghy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Aranykanál
-10%
Jessa Maxwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €