Elizabeth Little

Filmszakadás

Egy egocentrikus filmrendező, egy távoli sziget, egy évtizedekkel ezelőtti gyilkosság… Marissa Dahl, a félénk, de sikeres vágó elutazik a Delaware közelében fekvő kis szigetre, hogy együtt dolgozhasson a legendás – és legendásan sokat követelő – filmrendezővel, Tony Reesszel egy szokatlan sztorijú filmen. Meghal egy lány. Ebből nem sok mindenre lehet következtetni, de ez Marissát nem aggasztja. Akármilyen a forgatókönyv, az ő feladata ugyanaz; napjait a vágószobában fogja tölteni, és azt csinálja, amiben a legjobb: képekből történetet hoz létre. Hamarosan azonban rájön, hogy a forgatáson semmi nem olyan, amilyennek lennie kellene, sőt semmi nem olyan, amilyennek látszik. Pletykálnak itt balesetekről és kínos helyzetekről, gyakori botrányokról és veszélyes tervekről. A stáb egyik felét már elbocsátották, a másik fele pedig fel akar mondani. Még a színészek is tudják, hogy valami nincs rendben, és láthatóan senki nem tudja, mi történt az előző vágóval, Paullal… Marissa megismerkedik két kalandvágyó és szemtelen kamasz lánnyal, akik elhatározzák, hogy megoldják azt a valódi bűntényt, amely a film központi témája, és hamarosan Marissa is csatlakozik a nyomozáshoz. Az egyetlen probléma az, hogy a gyilkos talán még mindig szabadlábon van. És lehet, hogy újra ölni fog… A forgatás kulisszái mögött játszódó krimi merész humorral jutalmazza a gyilkosság és őrület iránti kulturális függőségünket – igazi, letehetetlen remekmű a bűnügyi regények egyik legszemélyesebb hangú írójától.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 412
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 354 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-26
EAN 9789633109847
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

101 színes kép a vadon élő állatokról
Napraforgó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Így eszünk mi
-11%
Petra Bartíková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,26 €
A démoni út nagymestere 1. (képregény)
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Tao Te King - Az Út és Erény könyve (új kiadás)
-11%
Lao-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
A tanyán - Hangok, képek, történetek - A különleges hangoskönyv
-11%
Katharina Bensch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
A kulcs szelleme - Sorsunk fonala 1.
-11%
Juliane Maibach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
15/33 - Maradj életben!
-11%
Shannon Kirk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Böngéssz járműhangokat
-11%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €

Korábban megtekintett: