Brent Weeks

A Vértükör - Fényhozó 4.

MIKOR BUKIK EL EGY BIRODALOM? A Hét Szatrapia már csak négyre csökkent, és azokat is fenyegeti a Fehér Király serege. Gavin Guile, a volt uralkodó, a volt Prizma, a volt gályarab, az egyetlen, aki elháríthatta volna a háborút, most bukott és összetört ember, foglya a börtönnek, amit ő maga alkotott. Kip Guile elkeseredetten és utolsóként harcol a Fehér Király növekvő erejével, Karris, a Fehér megpróbálja összefogni a széteső birodalmat, és ebben egyedüli segítője gyilkos és áruló apósa, Andross Guile. Teia új, sötét képességei birtokában küzd a sötét erők ellen. Már csak ők akadályozhatják meg, hogy a Chroméria romlott hatalma után valami még rosszabb következzen – hacsak nem jön el a Fényhozó. LENYŰGÖZŐ, MÁGIKUS FANTÁZIAVILÁG, AMIBEN KEVÉS DOLOG AZ, AMINEK LÁTSZIK. LÉGY A RÉSZESE! „Weeks ügyesen tologatja a bábukat a sakktáblán, céltudatosan helyezi őket az új mezőkre, előkészítve a nagy összecsapást. Az olvasónak nagyon kell figyelnie, hogy átlássa az összes politikai és társadalmi mesterkedést.” – Publishers Weekly „A Vértükör beültetett az érzelmi hullámvasútba. Még mindig nem térek magamhoz a cselekmény döbbenetes csavarjai után.” – Aren Jackson, goodreads.com Felnőtteknek ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 728
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 136-204-0
EAN 9789634577058
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Stitch-mesék a hét minden napjára
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
A delfinek hangja - És más történetek - Helikon Zsebkönyvek 144.
-8%
Szilárd Leo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A világ legrosszabb osztálya állatkodik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Én, Richard király
-8%
Richard Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
My first 100 words with animals - Advantures
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Grill, burger, barbecue - A BBQ-világbajnok receptjei
-8%
Jord Althuizen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
36,21 €

Korábban megtekintett: