Bartos Erika

Őrangyal - Mesék az elfogadásról (4. kiadás)

A fogyatékkal élők nem várnak mást a környezetüktől, mint őszinte kapcsolatokat, természetességet elfogadást. Méltóságot és helyet a közösségben. A mindennapok során azonban láthatatlan falak zárják el őket a többségtől, bizonyos értelemben ők is kirekesztettek. Elfogadásuk elősegítése a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik küldetése. "Az Őrangyal kötet speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, az ő útjukon keresztül az elfogadásról, együttélésről. Ugyanolyan indíttatásból, ugyanolyan szeretettel írtam ezt a könyvet, mint az eddigi meséimet, az Anna, Peti és Gergő sorozatot, Bogyó és Babóca történeteit, vagy a verseimet. Három fő gondolat motoszkált bennem, amit szerettem volna ezzel a kötettel átadni: az egyik, hogy mindenki ügyes valamiben. A mesében szereplő vak kislány például mindig a legügyesebb a szembekötösdiben, mert a hallása érzékenyebb látó társainál. A másik fő gondolat az volt, hogy néha nagyon hasznos beleképzelnünk magunkat társaink helyébe. Az egyik mesében néhány barát önként úgy dönt, hogy az iskolai táncot kerekesszékben ülve táncolja majd el, csupán azért, hogy kerekesszékben ülő társukkal közösséget vállaljanak. A harmadik pedig a szeretet. Azok a gyerekek, akik valamilyen speciális nehézséggel küzdenek, legtöbbször nem sajnálatra vágynak, hanem szeretetre, elfogadásra, természetes és azonos bánásmódra."

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 96
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 205-205-10
EAN 9789634867708
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legelső készletem - Karácsony §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Repülő angyalok
-11%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Torzonborz megjavul (6. kiadás)
-11%
Otfried Preussler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Sajógömör
-11%
Gömöri Kovács István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Már 5 éves vagyok
-11%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Fényes telehold van
-11%
Fazekas Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €
Gumis lapozó - Dinoszauruszok
-11%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €

Korábban megtekintett: