Apám

A Kossuth-díjas író a rendszerváltás után több száz oldalas besúgói jelentéseken rágta át magát, hogy kiderítse apja sorsát, a valahai iskolaigazgató, aztán 56 után meghurcolt, és segédmunkássá „lefokozott”, majd tanítóvá „visszaemelt” id. Temesi Ferenc életének önmaga előtt sem ismert titkait. Miként vetették ki hálójukat a besúgóhálózatok az egyszerű kisemberre? S miért is kellett épp őt megfigyelni? „Mindössze” három bűne volt: magyar volt, és keresztény, ráadásul gerinces ember, aki visszautasította az államhatalommal való együttműködést! A Kádár-korszak „puha” diktatúrája hogyan bánt az emberekkel, miként fonta át az árulás pókhálója a generációkat, a baráti kapcsolatokat, a mindennapok életét? Árulók és elárultak, becsapottak és csalódottak élete sodródik örökre egy fonattá a kádárizmus időszakában. Temesi édesapja figuráján keresztül a történelmünket meséli el, a spiclifülekkel tarkított kiskocsmázásokat, ahol a „nagytestvér” tényleg mindenkit figyelt, de nem idegeneken keresztül, hanem akár a családi barátnak hitt spiclik által. Így szivárgott be a bizalmatlanság és a társadalmat teljesen átható becsapottság érzése a nappalikba, s lettek a baráti sakkozások jelentések tárgyaivá. „Az ügynök a kádárizmus szimbóluma, szinte kifejezője volt lényegének. Derűlátó vélekedés szerint minden negyvenedik állampolgár, a szofisztikált elnyomást kiépítő rendszerben, besúgó volt. Vagy pénzért, vagy karrierért, vagy zsarolás hatására (és itt nagyon széles a skála), vagy mert ilyen is volt önként és dalolva. A jelentésírók följelelései gyakran magukon viselték a sietség, a gyors megfelelni akarás nyomát. Ilyenkor jobban megnyomták a tollat, hadartak az előadásban. Nem tudták, de éppen a jólértesültséget túlhajszoló, apró jelek buktatják le őket. Így azonosíthatók végül. Nem tudtam, hogy bennem egy rendőr szunnyad. Ami ebben a könyvben felébredt. Elfelejteni nem fogom. Azt se, hogy a paradicsomszósz vérből volt a levesben főtt hús mellé a kádári paradicsomban, csak nem vettük észre.” (Temesi Ferenc)