Ruth Ware

A kulcs fordul egyet

RUTH WARE RÉGEN VÁRT ÚJ KÖNYVE A SÖTÉT ERDŐ KÖZEPÉN ÉS A NŐ A TÍZES KABINBÓL UTÁN Nem is ezt kereste, amikor véletlenül rátalált a hirdetésre, a kihagyhatatlan lehetőségre: dadának kínáltak állást, bentlakással, hihetetlenül gáláns fizetéssel, és Rowan Caine, amikor megérkezik Heatherbrae House-ba, egyszerűen beleszeret a szupertechnológiával felszerelt, fényűző okosházba, a gyönyörű Skót-felföldbe, és abba a tökéletes álomcsaládba! Csak azt nem tudja, hogy ez volt a belépője egy rossz álomba, amelynek egy gyerek halála vet véget, ő pedig börtönben várja ítéletét gyilkosságért. Rowan az ügyvédjéhez írott levelekben próbálja elmagyarázni, milyen események juttatták idáig. Nemcsak a házat behálózó kamerák örökös figyelése volt az oka, vagy a hibás technika, amely felbömbölte az alvókat, és a legalkalmatlanabb pillanatokban kapcsolta le a villanyt. Nemcsak a kislányok, akik korántsem voltak azok a mintagyerekek, akiknek Rowan előtt mutatták magukat az állásinterjún. Még csak nem is az volt a baj, hogy magára hagyták hetekig, és rajta kívül közel s távol Jack Grant, a rejtélyes mindenes volt az egyetlen felnőtt. Hanem minden. Rowan tudja, hogy sokat hibázott. Nem tagadja, hogy hazugsággal szerezte meg az állást, és nem mindig viselkedett példásan a gyerekekkel. Nem ártatlan, semmi esetre sem az. De ragaszkodik hozzá, hogy nem bűnös, legalábbis nem a gyilkosságban. Vagyis azt valaki más követte el. A kulcs fordul egyet lélegzetelállítóan nyomasztó, letehetetlen thriller, korunk Agatha Christie-jének jellegzetesen lebilincselő stílusában.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 130-200-
EAN 9789635661039
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agykontroll - Új kiadás
-8%
José Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A Pénteki Pavilon könyvesbolt - Tavaszi találkozások
-8%
Natori Szavako
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Földünk csodái
-8%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-8%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története
-8%
Palágyi Eszter - Gastro Gaga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Berci a lovagvárban - Barátom, Berci 28.
-8%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Az égi hivatalnok áldása 2.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-8%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: