Benkő László

Mátyás fia, Corvin János - Árulók diadala - Első kötet

A nagy uralkodó egyetlen, törvénytelen fiával sokáig mostohán bánt a történelmi emlékezet. Mivel Beatrix királynétól nem született örököse, Mátyás őt jelölte a trónra. Igyekezett törvényes utódjának elismertetni, de hirtelen bekövetkezett halála ebben megakadályozta. Apja halála után Corvin János hercegre kemény idők vártak. Örökségéből az egyházi és a világi nagyurak – akik nem fogadták el Mátyás döntéseit, és kizárólag a saját érdekeiket tartották szem előtt – ilyen-olyan címeken részt követeltek, és mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák trónra lépését. Ugyanakkor Mátyás özvegye, Beatrix is ellene dolgozott, hiszen mindenképpen királyné akart maradni, ha már királynő nem lehetett. Ilyen körülmények között a hercegnek villámgyorsan fel kellett nőnie, hogy érdekeit eredményesen képviselhesse. Zömmel politikai ellenfelei és ellenségei tollából maradtak az utókorra azok az írásos anyagok, amelyek azt sugallják, hogy Corvin János felkészültség, műveltség, politikai érzék és tettrekészség tekintetében meg sem közelítette apját. Részben ennek alapján ítéltetett meg, hamis képet festve személyiségéről, hiszen későbbi tevékenysége és a török ellen folytatott eredményes délvidéki harcai ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják. Politikai cselszövés, ármánykodás, intrika és besúgás kísérte Corvin János rövidre szabott életét, nem kímélve magánszféráját sem. Vajon hogyan alakult volna az ifjú élete, ha azok a főurak, akik apja előtt felesküdtek a hűségére, nem pártolnak el tőle? Mennyiben változott volna a történelmünk, ha az uralkodásra több szempontból is alkalmatlan Jagelló Ulászló – vagy ahogy azóta is emlegetjük: Dobzse László – helyett Hunyadi Mátyás fia kerül az ország trónjára? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a szerző háromkötetes alkotása, amely plasztikusan és izgalmasan mutatja be a korabeli bel- és külpolitikai viszonyokat és történéseket.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 400
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 144-204-30
EAN 9789632674988
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Star Wars: Hagyaték I. (képregény)
-9%
John Ostrander
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
55,70 €
50,69 €
A Dűne gyermekei - Dűne 03. (új kiadás)
-9%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Visszatérés a szép új világhoz (új kiadás)
-9%
Aldous Huxley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Akármerre visz a szél (Simon Snow 3.)
-9%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Világok harca
-9%
H.G. Wells
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Kazohinia
-9%
Szathmári Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedha ostroma
-9%
George Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Birodalomnak nevezett emlék
-9%
Arkady Martine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €