Frank Füredi

Célkeresztben a határok

Frank Füredi méhkasba nyúlt azzal, hogy a határok súlyát és szerepét elemzi, szükségességük mellett érvel, a „határok” és a „határoknélküliség” kérdéskörét feszegeti. Mert ahogy a 20. századi totális diktatúrák birodalomépítői, mai szellemi örököseik is arra tesznek kísérletet, hogy a határokat lebontsák, eltöröljék. Aki ezzel nem ért egyet, aki szerint a korlátoknak és a határoknak fontos, sőt megkerülhetetlen szerepük és helyük van, amelyek nélkül társadalmaink és civilizációnk nem tud fennmaradni, rögtön eretnekké, ellenséggé válik. Mert a határtalanságot hirdetők elvakultsága és gyűlölete is határtalan. De miért ilyen bátor ennek a kötetnek a szerzője? Mert Budapesten született. Mert 1956 formálta a gondolkodását. Mert szüleivel együtt ő is elhagyta a hazáját. Mert ő is ragaszkodott a szólás szabadságához, amitől a szovjet tankok megfosztották. Füredi pontosan érti, mit jelentenek azok a szavak, állandósult szókapcsolatok, mint a „határozott”, a „határozatlan”, a „határozat” vagy hogy „mindennek van határa”. Ahogy azt is érti, mikor és kinek kell „határt szabni”. Füredi Ferenc magyar, azért!

Nyelv magyar
Kiadó KKETTK Alapítvány
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 408
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 134-214-21
EAN 9786156200273
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A test lázadása - Ismerd meg a stresszbetegségeket (új kiadás)
-10%
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Hálószobatitkok - Történetek és tanulságok a szexuálpszichológus kanapéjáról
-10%
Fazekas Alexandra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Érzelmi intelligencia (új kiadás)
-10%
Daniel Goleman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Mire éhezel? - Újrakapcsolódás a valódi szükségleteinkhez
-10%
Lukács Liza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Montessori gyerek - Útmutató önálló, kreatív és megértő gyermekek neveléséhez
-10%
Simone Davies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyógyuljunk ki a családunkból - Hogyan dolgozzuk fel a múlt gyötrelmeit?
-10%
Juliette Allais
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Így működik a lelked - Pszichológiai ismeretek 7 éves kortól
-10%
Barcs Kriszta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Gyógyulás a rejtett bántalmazásból - A pszichés bántalmazásból való felépülés 6 szakasza
-10%
Shannon Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €

Korábban megtekintett: