Elaine N. Aron

Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve

A világhírű pszichológus szerző, Elaine N. Aron kutatásai szerint az emberek körülbelül tizenöt-húsz százaléka érzékenyebb idegrendszerrel rendelkezik, mint a többiek. Ők hevesebben reagálnak a külső hatásokra, és belső életüket is intenzívebben élik meg. Megterhelőbbnek találják az erős ingereket (például a zajokat, az átható szagokat, a szúrós ruhaanyagokat, a tömeget, a gyorsan pergő eseményeket, a hirtelen változásokat), és mélyebben dolgozzák fel az őket érő érzelmi benyomásokat, emiatt olykor hajlamosabbak lehetnek a tépelődésre, a szorongásra, a depresszióra is. Ez az idegrendszeri alkat azonban semmiképpen sem tekinthető „hibásnak” vagy „rossznak”, sőt, a hátrányok mellett rengeteg előnnyel is jár. A szuperérzékenyek nem gyöngébbek, mint a többiek, csak mások. Ám mivel modern nyugati kultúránk nem becsüli meg eléggé az ilyen embereket, hajlamosak ők is leértékelni önmagukat és mindazokat a rájuk jellemző erősségeket, amelyek sok helyzetben rendkívüli értéket jelentenek. Fejlett empátiájukat, intuíciójukat, körültekintésüket, az apró részletekre kiterjedő intenzív figyelmüket, lelkiismeretességüket, gazdag és mély érzelmi életüket. Aron – amellett, hogy kitűnő elméleti áttekintést nyújt a témáról – a gyakorlati önismereti-önfejlesztő munka lehetőségét kínálja a szuperérzékenyeknek. Segít, hogy megtanulják nagyobb becsben tartani különleges alkatukat, és minél tudatosabban, jobban éljenek vele. A könyv gondosan felépített gyakorlatai végigvezetik az olvasót egy olyan úton, amelynek során felderítheti, milyen jelentést hordoz számára a saját érzékenysége; hogyan gondoskodhat megfelelőbben speciális szükségleteiről; miként keretezheti át az önmagáról megszerzett ismeretek fényében azokat a múltbeli kudarcokat, amelyek sajátos idegrendszeri alkatából fakadtak; hogyan gyógyíthatja az őt ért traumákat, javíthatja emberi kapcsolatait, és válhat hatékonyabbá az élet legkülönbözőbb területein. „Azoknak, akik változtatni akarnak a viselkedési stílusukon, túl kell lépni a puszta reakciókon és fogadalmakon: olyan tevékenységeket kell végezniük, amelyek új, produktív és kreatív irányokba összpontosítják energiáikat. Ez a könyv pontosan ezt segíti elő, az érzékeny emberek számára kidolgozott feladatokkal, irányelvekkel és cselekvési tervekkel. Ültesse át tartalmát a gyakorlatba!” Philip G. Zimbardo

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 409
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 702 g
Méretek (Sz-M-H) 160-230-30
EAN 9786155932588
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Minden napra egy törvény - A hatalomról, a csábításról, a kiválóságról, a stratégiáról és az emberi természetről
-11%
Robert Greene
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
24,79 €
Az emberi mágnes szindróma - Miért szeretjük azokat, akik bánatnak?
-11%
Ross Rosenberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Boldogan a munkahelyen - Önfejlesztés 8-tól 4-ig - MAP-sorozat
-11%
Szvetelszky Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
ÁLMOK, SZIMBÓLUMOK, TERÁPIÁK
-11%
BAGDY EMŐKE
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,26 €
The 48 Laws of Power - A hatalom 48 törvénye
Robert Greene
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
Ne cipeld tovább! - Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés
-11%
Lukács Liza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,51 €
Állóképes gyerekek - A konfliktusok, a csúfolás, a zaklatás és a kirekesztés hatékony kezelése kiskamasz- és kamaszkorban
-11%
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Az agy-test módszer - Paradigmaváltó megközelítés, hogy pontosabban értsd gyermeked viselkedését és jobb válaszokat adj rá
-11%
Mona Delahooke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €