Harlan Coben

Win - Ha veszítesz, meghalsz

Az Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik! Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig. A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak. III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van. A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete... HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte. „Coben, szokása szerint, morális dilemmákat tálal fel az olvasóknak, akik élvezettel rágódhatnak rajtuk a szédítő tempóban száguldó akciójelenetek közben.” -- BookPage „Coben már többször bizonyította, hogy a cselekménybonyolítás mestere, és ez alól a Win sem kivétel.” ?Toronto Star

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 280
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634754565 
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hogyan dolgozzunk együtt (szinte) bárkivel? - A működőképes munkakapcsolatok titka
-10%
Michael Bungay Stanier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Outlander 6. - Hó és hamu lehelete 2. (puha)
-10%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Ez nem a világvége - Hogyan lehetünk az első generáció, amely fenntartható bolygót épít?
-10%
Hannah Ritchie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Rejtek - Olykor menedékünk válhat a leghalálosabb csapdává - Rendíthetetlen-sorozat 2.
-10%
Karen Lynch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Barátnőm, Anne Frank - Emlékirat barátságról, veszteségről és túlélésről
-10%
Hannah Pick-Goslar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Barátok egész évben - Kicsi kézbe nagy puzzle - Totyogó könyvtár
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A kis herceg - Trubadúr Zsebkönyvek 4.
-10%
Antoine de Saint-Exupéry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Légy menzeszpozitív! - Gondolkodj másként a menstruációról!
-10%
Chella Quint
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €