Anders Roslund

Szép álmokat - A névtelen lányok 2.

A névtelen lányok sorozat 2. Ugyanazon a napon eltűnt két négyéves kislány. Most ugyanabban a temetőben nyugszanak. Leszámítva, hogy mindkét koporsó üres. Az egyik síron Linnea neve áll, a másikon csak egy jelöletlen fehér fakereszt. Ahhoz, hogy Ewert Grens detektívfelügyelő és a bűnözők közé beépülő Piet Hoffman felderítse, mi a kapcsolat a két lány között, mindkettejüknek a legsötétebb alvilágba kell alászállnia. Életükben nem vívtak még ilyen kemény, sportszerűtlen és veszélyes harcot. A Kopp-kopp című nemzetközi bestseller után itt a Szép álmokat című, önállóan is olvasható thriller, amelyben élet és halál a tét - és minden azon a bizonyos három éven múlik. Storytel-díj - a legjobb thriller (2020) Anders Roslundnak tíz regénye jelent meg a Roslund + Hellström és a Roslund + Thunberg szerzőpáros tagjaként. Könyveik harminc nyelven jelentek meg, több nívós nemzetközi díjban részesült értük. Szólóban A névtelen lányok sorozattal debütál. A Kopp-kopp méltatása: „Ha kedveled a skandináv noirt, akkor valószínűleg olvastál már valamit Anders Roslundtól. Két dologban van otthon igazán: a sötét és az annál is sötétebb történetekben.” - New York Times „Erős karakterek, villámgyors cselekmény, tekervényes bűneset, döbbenetes végkifejlet. Fergeteges skandináv noir. Kihagyhatatlan.” - Publishers Weekly „Grens elképesztően összetett karakter – intuitív és kérlelhetetlen igazságérzettel rendelkezik.” - Booklist „Erős prózanyelv, csavaros cselekmény – üdítően emelkedik ki a többi borongós skandináv noir közül.” - Kirkus „Mesteri thriller. Brutális, lebilincselő, intelligens. Lélegzetelállító olvasmány.” - Liza Marklund

GLS

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 366 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-28
EAN 9789635680580
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Határtalan keretek
-11%
Moldován András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,20 €
22,43 €
Király Gábor Nemzetközi kapusiskola
-11%
K1RALYSPORT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Az altatástól a szexedukációig  0–9 éves korig
Szél Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Darwin - A Beagle fedélzetén
-11%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
13,98 €
Az agy 24 órája - Utazás a tudatunkon innen es túl
-11%
Susan Greenfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Slovensko - španielsky hovorník - 2. vydanie
-8%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,90 €
9,11 €
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
-11%
Andrei Dósa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
A magyar négyes fogat - Ostorhegyes, Rudas, Nyerges, Gyeplős
-11%
Vida József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
43,75 €

Korábban megtekintett: