Csányi Vilmos

Segítség, kutyás lettem - Kutyanevelés kezdőknek (új kiadás)

A kötet valódi segítség mindazoknak, akiknek kutyájuk van, vagy épp kutyát szeretnének. A tudós kutyabarát, Csányi Vilmos nemcsak azt osztja meg velünk, hogy mit tegyünk, és mit ne, de azt is elmagyarázza, hogy miért. Megtudhatjuk, mit tudnak, mit éreznek, és mit próbálnak elmondani nekünk a kutyák, akik velük született emberszeretettel jönnek a világra – s talán már félig-meddig maguk is emberek… A sok-sok csodálatos, kutyaszeretettel megírt történetben felbukkannak régi kutyaismerőseink, Bukfenc és Jeromos is. CSÁNYI VILMOS etológus, akadémikus, író. Eredetileg vegyészként kezdett dolgozni, majd ő maga szervezte meg az ELTE-n az etológia tanszéket, amelynek vezetője is lett. Kutatásai középpontjában a kutya és az ember viselkedése, a biológiai és a kulturális evolúció kérdései állnak. Számos kötete jelent meg négylábú társainkról, illetve az ember viselkedéséről, hiedelmeiről és gondolkodásáról. Emellett szépíróként is sikeres.

Nyelv magyar
Kiadó Open Books Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 172
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 120-190-20
EAN 9789635720354
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az utolsó párbaj
-10%
Eric Jager
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Félúton Berlinbe
-10%
Schwechtje Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-10%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
Tropical Garden Záložka
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
Chain-Gang All-Stars - Ölni vagy ölni hagyni!
-10%
Nana Kwame Adjei-Brenyah
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
75 mese a türelemről
-10%
Sillinger Nikolett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,47 €
Kis felfedezők - Minden, ami időjárás
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Totemix - Társasjáték
-10%
Nemes Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €

Korábban megtekintett: