John Cure

Hamu

„Baljós hangulatú, lebilincselő pszichothriller, nem várt drámai fordulattal.” – Betűfaló Könyvmolyok Elek Sándor, az egykori magyar diplomata, feleségével, Olgával és két serdülőkorú gyerekével hosszú évek óta tehetős üzletemberként Moszkvában éli mindennapjait. Amikor az általa alapított magyar–orosz nemzetközi vállalkozás csődbe megy, és a hitelek miatt mindenüket elvesztik, a család egyetlen kiútja az marad, hogy az Olga családi örökségeként rájuk maradt és évtizedek óta üresen álló régi dácsába beköltözve önfenntartóvá váljanak. Úgy tűnik, hogy a családnak sikerül megtalálnia az áhított nyugalmat, ám a Voronyezs melletti csendes erdő szélén megbúvó dácsa sötét titkokat őriz. A család tagjait szörnyű, rejtélyes álmok kezdik kínozni, és különös események sora veszi kezdetét: időnként hamut találnak a berendezések alatt, majd a bútorokon és a falon is égésfoltok jelennek meg, amik idővel tovább terebélyesednek. A házba érkező vendégek némelyike pedig nyomtalanul eltűnik. Amikor a terjedő égési nyomok már a család tagjainak testén is megjelennek, a férfi számára nyilvánvalóvá válik, hogy az idejük meg van számlálva, és a túléléshez mielőbb fel kell fednie a dácsa ördögi titkát. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója. Legújabb, lebilincselő története nem hiányozhat egyetlen thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 288 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-20
EAN 9789635701131
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nyúl Péter világa - Pamacs karácsonyfája §K
-8%
Beatrix Potter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A dragoszauruszháború - Zabaszauruszok 7.
-8%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Agytorna 4. - Fejleszd a figyelmedet és a mentális képességeidet (új kiadás)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
A tengeri sziklák leányai - Iris története
-8%
Eleanor Buchanan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Bármire készen - GTD - 52 alapelv a hatékonyság növeléséhez
-8%
David Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €
PONS 333 szókártya Angol kezdő + 100 online feladat - Kezdő és újrakezdő nyelvtanulóknak
-8%
Szókártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Egymás ellen (puha) - Feelgood-sorozat (új kiadás)
-8%
Fredrik Backman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,76 €
My first 100 words - Sea animals
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: