R. Kelényi Angelika

Átkozottak

„Elképesztően fordulatos, egyedi és meghökkentő.” – Soós Tibor író, történész Az átok megtalál... Átskovács Krisztina történész évek óta kutatja a Habsburgok történetét. Különösen érdekli Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő kapcsolata és haláluk körülményei. Egy nap rejtélyesen eltűnnek a temetőből a baronesz maradványai, majd meglepő körülmények között kerülnek elő, ezért Krisztina Bécsbe utazik, hogy egy osztrák nyomozóval a végére járjon a bizarr esetnek. Ha sejtette volna, milyen veszély leselkedik rá, biztos, hogy kétszer is meggondolja, nekivágjon-e ennek a félelmetes kalandnak. Átok ül a Habsburg családon. Egy átok, mellyel Batthyány gróf özvegye sújtotta a császárt és minden leszármazottját. A nép még 1867-ben is erről beszél. Azt suttogják, tizenhárom erőszakos halálnak kell történnie a Habsburg családban ahhoz, hogy megtörjön a rontás. Ahogy telnek az évek, az átok beteljesedni látszik... Erzsébet királyné félelme nem alaptalan. Egy titkos szervezet, mely nem nézi jó szemmel a kiegyezést, azon munkálkodik, hogy segítsen a sorsnak... A szálak végül összeérnek. Krisztina kezében futnak össze, de vajon túléli a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását? Létezik síron túli szerelem? R. Kelényi Angelika titokzatos, kiszámíthatatlan regénye két idősíkon fut, napjainkban és az 1800-as években. Ahogy azt az írótól megszokhattuk, az izgalmas, fordulatos krimi cselekménye a fantázia szüleménye, ugyanakkor a kor szellemét és eseményeit valósághűen ábrázolja.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 384
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 368 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-24
EAN 9789635701810
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Zseton életre-halálra - Maffiózók bálnamerciben 2.
-8%
Czibere Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Láthatatlan
-8%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Knot So Lucky - Házasságba gabalyodva (éldekorált)
-8%
Trilina Pucci
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Gyilkosság az Orient Expresszen /Puha (új kiadás)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A hosszú menetelés (új kiadás)
-8%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Így leplezd le a saját gyilkosodat
-8%
Kristen Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A sherwoodi erdő árulója - Egy sosem hallott Robin Hood-történet
-8%
Amy S. Kaufman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Tűzkeresztség - Vaják V. (új kiadás)
-8%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: