Billy O'Callaghan

Szerelmem, Coney Island

Egy fagyos téli délutánon Michael is, Caitlin is elmenekül boldogtalan házasságából, hogy titokban találkozzanak. Az elmúlt huszonöt évben havonta egyszer Coney Island volt a menedékük. Csupán ezek az értékes, lopott órák éltetik őket. De most a süvöltő hóviharban, a bezárt, holtszezoni fürdőhelyen úgy érzik, a világ végén vannak, életük pedig hirtelen a változás küszöbére került – egyfelől Michael feleségének súlyos betegsége, másfelől amiatt, hogy Caitlinéknek a Középnyugatra kell költözniük. Ezért egy fél életnyi titkos viszony után szembe kell nézniük a szőnyeg alá söpört dolgokkal, fel kell mérniük a következményeket, meg kell hozniuk a döntéseket, és – talán – végre vállalniuk kell a kockázatokat is. A kései meghittség e csöndes, szenvedélyes drámájában az Szerelmem, Coney Island egyetlen napba sűríti azokat a történeteket, tájakat, tragédiákat és csodás pillanatokat, amelyek két, egymástól távol született, de egymás mellé sodródott ember életét alkotják. O’Callaghan döbbenetesen erőteljes regényt írt két feledhetetlen alakról és döntéseikről. Nagyon szomorú könyvet, amelyből ugyanakkor árad a szépség, a sóvárgás és a lázas vágy is. „A vég nem ilyen lesz… Nem is látjuk majd, ha elérkezik. Itt leszünk, aztán a másodperc egymilliomod része múlva nem leszünk. Por se marad utánunk.”

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 268
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-18
EAN 9789636767815
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Végtelen
-10%
Szaszkó Gabriella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A Vow So Bold and Deadly - Merész, gyilkos eskü
-10%
Brigid Kemmerer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Brave - Bátor - Megveszekedett 3.
-10%
J. L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Ex Talk - Kapcsolati tanácsok az érzelmek hullámhosszán
-10%
Rachel Lynn Solomon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Éld át a pillanatot
-10%
Rácz-Stefán Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Emily in Paris - Emily Párizsban 2. (puha)
-10%
Catherine Kalengula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Család a dombon 2. - Család a dombon
-10%
Patak Gyöngyvér
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Édes a Bosszú Részvénytársaság
-10%
Jonas Jonasson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €