Molnár Ferenc

Az éhes város - MÓRA plusz

Molnár Ferenc első, 1901-ben megjelent kisregénye rögtön elismerést és hírnevet hozott szerzőjének. A szatirikus, komoly társadalomkritikát megfogalmazó könyv főhőse Orsovai Pál - született Holländer Izidor - banktisztviselő, aki egy abbáziai egészségügyi kúra során úgy dönt, megszabadul erkölcsi gátlásaitól, és karriert csinál. Némi erőfeszítés árán eljegyzi Elly Hutkinsont, egy chicagói milliárdos naiv lányát, aki szintén a tengerparton nyaral. Orsovai szerencséjének hamar híre szalad. Embertömegek várják a házasokat a budapesti pályaudvaron, s innentől kezdve az erkölcstelen, buta, valójában semmihez sem értő - férjnek is csapnivaló - Orsovai lakásának kilincse ki sem hűl: egymás kezébe adják pénz- és hataloméhes miniszterek, helyi érdekű és országos politikusok, újságszerkesztők. A regényben felvonul a korabeli magyar közélet színe-java, és világos képet kapunk a korabeli társadalom működéséről, amelyben a korrupció megszokottnak számít. A szatirikus ábrázolás mellett a kötetben megmutatkozik Molnár másik nagy prózaírói erénye: képes hitelesen megmutatni azokat a lélektani folyamatokat, amelyek kérlelhetetlen erővel terelik az eseményeket a drámai lezárás felé. Ez is oka annak, hogy Molnár csaknem százhúsz éves bestsellere ma is tanulságos és lebilincselő olvasmány.

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 248
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 344 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-20
EAN 9789634864318
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tökmagok - Betűző 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Vér és acél /A Caesarok trónja 2.
-72%
Harry Sidebottom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
3,25 €
Divine Rivals - Isteni riválisok (éldekorált)
-9%
Rebecca Ross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Egy dal fogja megmenteni a világot - 1933-1953 A zene, amely túlélte a deportálásokat
-9%
Francesco Lotoro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Érzelmek erdeje 1. - Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Magic Study - Mágiatan
-9%
Maria V. Snyder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,11 €
Bogyó és Babóca segít (új kiadás)
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
A dinoszauruszok ősi világa - Képes útmutató a dinoszauruszok rejtélyes világához - A tudás világa
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,38 €